Hét-egy

Valóban nem, hiszen maga a megyei önkormányzati választás is többségi rendszerű, már eredményt hoz, mint az arányos, a szombati, most már végeredmény legalábbis döbbenetes.

Döbbenetes, mert addig, amíg a kampányok során a populista szólamok sorát halljuk, még gondolhatjuk, hogy jó, ezt akarja a polgár hallani, hát hallja. De most már megéltük, hogy félbolsevik módszerek bolsevik narratívával karöltve mekkora károkat okoznak egy országnak, s a választó mégis a közvetlen károkozókat részesíti előnyben.  Nehezen, mégis érthető ez az állapot – húsz évvel a rendszerváltás után az előző rendszer nem referencia, ha, akkor nosztalgikus, feledve a rosszat. A rendszerváltás vélt vagy valós veszteseire senki nem kíváncsi, s most már tudhatják ugyan, hogy semmilyen kormány nem segít rajtuk, de bíznak utolsó csepp vérükig, mert semmi jobbat nem tudnak. Túl sokat hallották a reform, a gazdasági emelkedés, a jobb életszínvonal szakkifejezéseket, és azokból vagy nem kaptak semmit, vagy nem tudják, hogy kaptak. Gondolják csak el, egy ország választóinak jelentős része elhiszi, hogy a komcsiban jobb volt, mi lenne, ha holnaptól azt szajkóznánk, a közös államban jobb volt, minden baj okozója az önálló államiság.

Tizenöt éven át volt legalább rövid távú jövőkép. Volt mozgósító erő. Privatizáció, vállalati átalakítás, gazdasági átalakítás, adóreform, szociális reform, a jövőkép nagy reménye az Európai Unió és a NATO, ahová mi akartunk belépni. Milyen jövőképe lehet ma egy szlovák választónak? Van önálló állama, saját maga által választott parlamentje, önkormányzata, elmentek az oroszok, elmentek a csehek, a magyarok egyre kevesebben, és csak nem akar jobb lenni, csak nem akar bejönni a good live, amire szlovákul (de magyarul is) csak negatív konnotációban lehet fordítást találni.

Addig addig érveltek a politikai elitek az életszínvonallal és a gazdagsággal, mígnem ezek az érvek kifogytak. Ebbe rondított bele a válság (a dubaji folytatásról még sejtelmünk nincs), s most nincs mit kínálni. Csak az úgy látszik meg nem unható gyűlöletet, amire ma a választó vevő. Valamint vevő arra, hogy nem saját erejéből, hanem megfelelő helyi, megyei elvtársak  segítségével, mások rovására érje el amit akar. Lassan a néhai lakáskiutalások, egyetemi felvételik, munkahelykeresések jutnak a krónikás eszébe, és csak abban bízhat, hogy a következő válsághullám karizmatikus erejű lesz. Ha nem, önerőből építjük le a jobb élet reményét is.