Helyzet van Szlovákiában

Hannes Swoboda és társai nem estek abba a csapdába, hogy két szélsőséges csoportosulás (a Ján Slota vezette SNS és a Csáky Pál vezette MKP) egymást provokáló és erősítő hatalmi játékaiban véljék felfedezni a szlovák–magyar viszony romlásának okát. Világosan kifejtették, hogy egy szocialista pártnak egyértelműen el kell határolódnia a xenofób, nemzetiségi gyűlöletet szító megnyilvánulásoktól. A kisebbségi problémák kezelését ki kell venni a nacionalisták kezéből. Szlovákia nemzetközi kisebbségpolitikai kötelezettségvállalásai nemcsak a „status quo” megtartásáról szólnak (ez tavaly óta már úgyis romlott), hanem az identitás fejlesztésének támogatásáról is. Ez jó hír.

Ugyanakkor túlbecsülni sem szabad ezt a hírt. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a szlovák politika nem nagyon szokott adni a külföld véleményére, főleg azóta, hogy az ország tagja lett az Európai Uniónak és a NATO-nak. Ékes bizonyítéka ennek két – jogi szempontból teljesen értelmetlen, ám politikai és erkölcsi szempontból jelzésértékű parlamenti deklaráció –, amelyet márciusban és szeptemberben, megható egyetértésben támogatott az összes szlovák párt. Koszovó státusáról és a Beneš-dekrétumokról szóló nyilatkozatról van szó természetesen.

A szocialista frakció látogatása napján közölték a hírügynökségek azt a felmérést is, mely szerint Csáky Pál „feltornázta” magát a legnép?szerűtlenebb szlovákiai politikusok sorába. Ez részben nyilván egy öntörvényű folyamat eredménye: a SMER és az SNS együttes nép?szerűsége pillanatnyilag egetverő, és ez fordított arányban tükröződik az MKP és elnöke népszerűt?lenségében. Ennek az állapotnak a másik okozója pedig egy sikeresen a köztudatba ültetett misztifikáció az MKP állítólagos radikalizációjáról, amit talán a SME napilapon kívül minden szlovák politikus és médium kritikátlanul magáévá tett és terjeszt. A misztifikáció sikeréhez persze hozzájárultak az MKP-ban márciusban lezajlott hatalomváltás bizonyos körülményei, és ezek szerencsétlen kommunikálása a közvéleménynek. Ám ez önmagában nem lett volna elegendő. Kellett hozzá az is, hogy egynéhány szlovákiai magyar közszereplő ne legyen képes túltenni magát személyes sértődöttségén, és hogy a szlovák politikai elit ne kapva kapjon a helyzeten, bizonyítandó, ki a nagyobb szlovák nemzetvédő e honban. Mindez persze mit sem változtat azon, hogy az imázs nagyon rossz, ezzel pedig valamit tenni kell.

A jelenlegi állapotok harmadik lényeges eleme a kormánykoalíción belül kialakult válsághelyzet, amelyet az Állami Földalap botrányos döntéseinek medializációja okozott. Nyilvánvaló, hogy Robert Fico pillanatnyilag nyeregben érezheti magát, és akár az előrehozott választással való fenyegetőzésig is elmehet. Hiszen népszerű?sége rendkívül magas, tehát egy esetleges választás után egyetlen koalíciós partner is elegendő lenne számára, hogy kormányt alakítson. A HZDS ebben az esetben valószínűleg a parlamentbe se jutna be és megmaradt választóinak nagy része átvándorolna a SMER-be, illetve az SNS-be. Robert Fico ezt a helyzetet kihasználhatná arra is, hogy megszabaduljon az SNS-től. Ám a miniszterelnök problémája az, hogy az egyetlen politikus, akivel valóban bizalmi viszonyt épített ki az utóbbi hónapokban éppen Ján Slota, aki miatt pedig folyamatosan bírálják nyugati partnerei. Ján Slota nemrégen bevallotta, hogy rendszeresen egyeztet Robert Ficoval, ami a kormányfő és Vladimír Mečiar esetében nem érvényes. Továbbá ne feledjük, hogy a hungarofóbia Robert Fico zsigereiben van, amit már 1998 novemberétől tudhatunk, hiszen éppen ő volt az, aki miatt majdnem meghiúsult az MKP részvétele az első Dzurinda-kormányban. Mindezek fényében az MKP-tól eléggé kockázatos lenne, ha azzal számolna, hogy egy esetleges kormányátalakításnál az SNS-t válthatná a kabinetben. Így ennek az egész „szerelmi három?szögnek” jelenleg nem lehet más eredménye, mint hogy Mečiar előbb-utóbb behúzza a farkát és visszaáll a régi rend, miközben a HZDS vezére továbbra is megragad minden alkalmat, hogy ott harapjon és rúgjon, ahol tud.

A negyedik fontos elem, amire figyelni kell, a lehetséges köztársaságielnök-jelöltek személyéről kialakult vita. Érthetetlen, miért kell annyira sietni az ellenzéki elnökjelölt vagy elnökjelöltek megnevezésével, amikor a választás csak 2009 áprilisában esedékes. Hiszen az eddig szóba jövő jelöltek mind közismert, régóta a közéletben szereplő személyiségek, akiket nem kell másfél évig futtatni ahhoz, hogy ismertté váljanak. Éppen a túl hosszú kampány üthet vissza ugyanúgy, mint Eduard Kukan esetében három évvel ezelőtt. Az sem egyértelmű, hogy a magyaroknak automatikusan valamelyik szlovák (ellenzéki) elnökjelöltre kellene szavazniuk. Az MKP nyugodtan állíthat saját jelöltet. Nem komolyabb megsértése ez az ellenzéki együttműködésnek, mint a Beneš-dekrétumokról szóló szavazás, meg a KDH és az SDKÚ folyamatos hangulatkeltése az MKP ellen. A szlovákiai magyaroknak világossá kell tenniük, hogy nem fogadják el az olyan demokráciát, ahol mások határozzák meg, egyáltalán kinyithatják-e a szájukat, miről és hogyan szabad beszélniük.

Bugár Béla töretlen népszerű?sége (a szlovákok között is) egy teljesen alkalmas jelöltté léptetik őt elő. Ha a szlovák européer pártok komolyan vallják, hogy a szlovákiai magyarokat nem tekintik másodrangú állampolgárnak, akkor támogassák meg ők Bugár Béla jelölését. Ez a lépés egyrészt segítene újból megteremteni a közös értékek és célok mentén való politizálást a magyar párton belül, másrészt jelzés lenne a szlovákoknak, hogy a magyarokat vegyék végre komolyan. Bugár Béla esetében még csak az a veszély sem fenyeget, hogy ha nem jut be a második fordulóba, ezzel a további politikai karrierjét kockáztatja. Azért sem, mert – ha igazat mond, és miért ne mondana igazat –, a jelenlegi választási ciklus befejeztével már nem kíván szerepelni a napi politikában. Ha mégis meggondolná magát: nincs azért a szlovákiai magyarság körében annyi rátermett politikus, hogy bárkivel ne tudná eséllyel felvenni a küzdelmet bármilyen posztért. Sőt, az elnökválasztás második fordulójába való bejutása sem zárható ki teljes bizonyossággal. A legfontosabb az, hogy bármilyen tíz százalék körüli, vagy e fölötti eredménye egyértelműen újból helyzetbe hozná a szlovákiai magyarságot.

Az elkövetkező napokban és hetekben Bugár Béla és Csáky Pál – akik tizennyolc évig sorstársak voltak és évek óta a szlovákiai magyar politikai népszerűségi lista csúcsán állnak – bebizonyíthatják, hogy politikusból valóban államférfivé értek.