Helyi kampányok – és a digitális világ

Nem könnyű a munka ilyenkor, hiszen a jelöltek, tisztviselők legóvatlanabb moccanásának is politikai értéke lehet. Mindenesetre igyekszünk megbirkózni a feladattal, s próbáljuk a dolgokat fajsúlyuk szerint mérni. Ahová hívnak, oda lehetőség szerint elmegyünk, próbáljuk épkézlábbá alakítani az anyagokat, kihagyva az esetleges önfényezést és így tovább. Vannak jelöltek, akik nagyon is jól értik a média működését, mások kevésbé. Egyesek kellő körültekintéssel szólítanak meg bennünket, mások rámenősebben, vagy arra is volt már példa, hogy egyfajta „bosszúból” ignorálnak minket. Ráadásul az is megesik, hogy a jelöltek menet közben variálják a konstruktívabb és kizárólagosabb viszonyulásokat, fokozva a választási őrületet. Ez vonatkozhat a legkisebb falura, de akár a járás- vagy megyeközpontokra is, s talán valahogy így fest a fokmérője annak is, ki hogyan gondolja az adott önkormányzati egységet irányítani, ha a lakosság majd őt röpíti annak élére.

Az elmúlt hetekben a közösségi oldalak is „beindultak”, nemes és nemtelen módon zajlik a választókért folytatott harc. Emeljünk ki egy érdekes és tünetértékű esetet! Elnevezést és irányultságot nem kívánok elárulni, azt viszont már igen, hogy Komáromban megjelent egy névtelenségbe burkolózó lejárató Facebook-oldal és honlap – nevezzük az egészet összefoglalóan revolveroldalnak. Amikor valaki így dobálózik a bokorból, azzal hangulatot és zavart kelt, hiszen bárki állhat mögötte, aki végső soron azonban mégiscsak valaki. A láthatóan jól átgondolt és viszonylag profin szerkesztett lap azonban kétélű kard, bármilyen vágásra is tervezték.

Hadd említsek ezzel kapcsolatban egy kisebbségi magyar példát a közelmúltból. 2014 és 2015 környékén különösen erős volt a Vajdasági Magyar Szövetségnél az a törekvés, hogy a mostani komáromi példához hasonló módon piszkálják a közvélemény ingerküszöbét. Névtelen szerzők által írt blogot indítottak, amelyen „menőnek”, „fiatalosnak” tűnő cikkek mellett rendszeresen lejárató írásokat is közöltek. A célpontok – hogy, hogy nem – általában mindig a párttal szembenálló személyek voltak, akár politikusokról, akár értelmiségiekről volt szó. Mivel túlzásba vitték, a blog elkezdett vállalhatatlanná válni, s már a párt reputációját is kikezdte. Így végül törölték az egészet. Később próbálkoztak egy másik, okosabban szerkesztett oldal elindításával is, amelyre már csak nagyjából a szerzők fele írt névtelenül, ám ez végül saját magától fulladt ki.

A vajdasági eset legfőbb tanulsága talán az, hogy a revolveroldalak, egyedül a lejáratást szolgáló platformok veszélyesek. Különösen igaz lehet ez olyan kisebb közegekben, mint Komárom vagy a szlovákiai magyar társadalom. Míg országos szinten fenntarthatja ezeket a „kezdeményezéseket” az adott politikai blokk elleni primitív gyűlölet – meg persze a digitális analfabetizmus – túlzott mértéke, addig helyi szinten növekedhet használatuk kockázata. Itt ugyanis precíziós politikai „harcra” nem alkalmasak, a célpontra és az üzemeltetőre egyként veszélyt jelentő szertelen pusztításra viszont annál inkább. Persze az efféle jelenségek, mint a számítógépes vírusok, napjaink és a politikai eszköztárak nemtelen részei, ám attól még azok, amik.