Házinyúlra nem lövünk

A magyar köznyelvben sok hasonló szólásmondás van. Valóban, a házinyúl elérhető a ketrecben, s ugyanolyan veszélyben van, mint vadon élő társai. Kiráncigálják, fejbe ütik, megölik. De amiről írni szeretnék... Ha az ember lánya öreg, özvegy, ráadásul mozgássérült, meglódul a fantáziája. Például adófizetés alkalmával (amelyet „kegyesen” részletekben állapítottak meg). Adva van egy öreg családi ház, amely közel 100 éves, az akkori követelményeknek felel meg: lakórész és gazdasági épületek. A tulajdonos százéves magányában tölti napjait. A sokszor átkeresztelt városvezetés idén alaposan felemelte az ingatlanadót, mivel az helyben marad. Az adófizetőnek kimutatják globálisan a „sokcélú” épület után fizetendő összeget. Lehet nosztalgiázni hajdani istállóról, háziállatokról, beszolgáltatásokról. A „sokcélú” épület ma már egyetlen célt szolgál: lomtár. Már szilárd tüzelő elhelyezésére sem szükséges. Viszont a város vezetőségének szüksége van a pénzre, tehát globalizál. Egyenrangú a lakóépülettel minden helyiség. Ez talán arcátlanság, de legyünk megértők. A városnak fejlődnie kell. Három bank egy bokorban, két mobilszalon egymás mellett, ki kell mutatni a „jólétet”. Az öreg, özvegy, rokkant polgár pedig bagatell kamatot kap a bankban elhelyezett pénzéért. Otthon nem tartja, mert (még) olvas újságot, értesül róla, hogy csalók kereshetik fel és elrabolják. Akik meg magas kamatot ígérnek, azok is csalók, és odavész a temetésre szánt pénz. A vezetékes telefonért a számlázott összeg 70 százalékát a szolgáltatás díja teszi ki. A szolgáltatás teszi a népet kiszolgáltatottá, ezáltal beteggé. Ha van pénze, költse gyógyszerre, ha nincs, üljön a kuckójában, mint a nyúl a ketrecben.

Győri Sarolta Szepsi