Három áldozata van a kilencéves pedofilnak

Kiskorúak megrontásának vádjával bíróság elé kerül az a kilencéves kislány, aki három - nála fiatalabb - gyereket erőszakolt meg.

Kiskorúak megrontásának vádjával bíróság elé kerül az a kilencéves kislány, aki három - nála fiatalabb - gyereket erőszakolt meg. A bíróság négy vádpontban indított a kislány ellen eljárást, akit - amennyiben bűnösnek találnak - akár négy év szabadságvesztésre is ítélhetnek, noha ő egyelőre mindent tagad.

Az amerikai Manchester város kilencéves lakója lett az ország legfiatalabb pedofil vádlottja. A lánynak egyebek mellett szexuális erőszak elkövetése és kiskorúak egészségének veszélyeztetése miatt kell a bíróság elé állnia.

A rendőrség szerint az eset tavaly történt. A kislány három szomszéd kisgyerekkel maradt egyedül családi házuk hálószobájában - egy hároméves kisfiúval, egy négy- és egy ötéves kislánnyal. A feltételezések szerint a kislány fenyegetéssel bírta rá társait, hogy egymással szeretkezzenek, majd ő is ’betársult’ hozzájuk. Az esetről értesülve az egyik gyerek szülője azonnal értesítette a rendőrséget. A kilencéves pedofilt a ’játékban’ résztvevő mindhárom ’áldozat’ megrontásának vádjával vették őrizetbe. A rendőrség az ügy részleteiről egyelőre nem kívánt beszámolni.

A hatóság egyik munkatársa elmondta, a gyanúsított - akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra - tagadja bűnösségét az ellene felhozott vádakban, és nem akar együttműködni a nyomozókkal. - Amíg mindent tagad, mi megpróbáljuk neki elmagyarázni, hogy milyen súlyos dolgot követett el, hogy megértse és megbánja, amit tett – tette hozzá a rendőr.

Ha a kislányt mind a négy vádpontban a bíróság bűnösnek találja, akkor 4 év szabadság vesztésre ítélhetik, amelyet javítóintézetben, azaz a kiskorúak börtönében kell letöltenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?