Guantánamói sorsok

Terrorizmussal gyanúsított névtelen és arctalan emberek elevenednek meg azokban a Guantánamón készült kihallgatási jegyzőkönyvekben, amelyeket a Pentagon bírósági utasításra kénytelen volt kiadni az AP amerikai hírügynökségnek.

Az amerikai sajtó a több mint ötezer oldalnyi dokumentumban mazsolázva ismerteti néhány őrizetes történetét abból a mintegy háromszázból, akik kérték terroristagyanús ellenséges harcos besorolásuk felülvizsgálatát. Guantanamó mintegy 490 olyan külföldi személyt őriznek, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádolnak, vagy azzal, hogy az egykor az Afganisztánt uraló tálibok oldalán harcoltak. A jegyzőkönyvek azt rögzítik, hogy a foglyok mit hoznak fel saját védelmükre, mivel érvelnek amellett, hogy indokolatlanul tartják őket fogva. Elemzésük még hosszú ideig eltarthat. A dokumentumok továbbra is számos kérdést nyitva hagynak, hiszen nem könnyű megállapítani, mi az igazság abban, amit a foglyok állítanak.

Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hány név szerepel a dokumentumokban, mivel csak akkor és ott fordulnak elő, ahol a kihallgatás során nevükön szólítják őket. Több jegyzőkönyvben csak fogolynak titulálják őket.

Név szerint szerepel az okmányokban a brit állampolgárságú Feroz Ali Abassi, aki arra panaszkodik, hogy a katonai rendőrök a szeme előtt folytattak nemi aktust, hogy elvonják a figyelmét imájáról. Máskor be akarták csapni, hogy ne kelet, azaz Mekka, hanem észak, vagyis az Egyesült Államok felé fordulva imádkozzon, és az is előfordult, hogy disznóhúst akartak belediktálni. Hiába hajtogatta, hogy ő hadifogoly, és jogai vannak, egy amerikai tiszt úgy válaszolt neki, hogy a „nemzetközi jog” szavakat többé nem akarja hallani.

A 2002 tavaszán fogságba esett Kari Esmatullah úgy került a tálibok közé, hogy falubelijei állandóan unszolták, mit lopja a napot, amikor mások az amerikaiak ellen harcolnak. Indoklása szerint nem térhetett ki elvárásaik elől, noha nem tekintette ellenségnek az amerikaiakat. Négy nap után a tálibellenes afgán erőket tömörítő Északi Szövetség fogságába került, akik később átadták az amerikaiaknak.

A szaúd-arábiai Abdul Hakim Bukhari a jegyzőkönyv szerint kijelentette, hogy valaha ugyan szent harcosnak állt be Afganisztánban, de ma már szereti a demokráciát, és ennek épp a tálibok az okai. Az amerikai katonai akciók előtt nem sokkal Kandahárban megverték és bebörtönözték, mivel dicsérte a legismertebb tálibellenes afgán hadurat. A börtönben szörnyű időket élt át, naponta egy szelet kenyeret vetettek eléjük, és beszélni sem volt szabad. Guantánamo viszont maga a Paradicsom, naponta háromszor adnak enni, még gyümölcslevet és minden más jót is kapnak.

Mohammed Sarif őrként szolgált a táliboknál, de kényszerítették rá, s a családját féltve nem mert ellenkezni. A dokumentumok szerint többször is kérte, terjesszék elő az ellene szóló bizonyítékokat, s ő tudja, hogy ilyenek nincsenek és nem is lehetnek.

Afganisztánban elterjedt a fegyvertartás, így Zahir Sahnak is volt lőfegyvere a házában, de ebből még nehéz megkülönböztetni a terroristát az egyszerű földművestől. A fegyver vallomása szerint önvédelemre szolgált, mivel családi viszályban állt egy rokonával, azt amerikaiak ellen sosem fordította. Vállról indítható gránátvetője pedig nem volt, mit is kezdett volna vele egy parányi parcellát művelő szegény ember.

A kínai muzulmán ujgur Arkin Mahmud rossz időben rossz helyen volt, 2001 augusztusában csak azért ment Afganisztánba, hogy megkeresse két fivérét. „Ha bűnös vagyok, büntessenek meg, vagy zárják le az ügyemet” – kérte.

Az iszlám jogot végzett kuvaiti Abdul Aziz Szajer egy mekkai zarándoklat hatására ment 2001 októberében Afganisztánba, ahol jótékonysági tevékenységet folytatott. Nevét egy házkutatás során egy számítógépen találták. Sayer cáfolja, hogy bármi köze lenne az al-Kaidához vagy a tálibokhoz.

Egy kazah almaárus tagadja, hogy a tálibok szakácsa lett volna. Kukta volt, és amíg el nem rabolták, és kényszerrel be nem sorozták, addig nem is hallott az al-Kaida terrorszervezetről vagy a tálib kormányzatról. Fegyver sosem volt a kezében, legfeljebb fakanál, harcoknak a közelében sem járt.

A jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülését megfigyelők a Pentagon vereségének tekintik. Többen is úgy vélik, hogy a Pentagon széles hálóval nagyot merített a terrorizmus elleni háborúban, de csak keveset és leginkább csak kis halat foghatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?