Gorillák, oligarchából

<p>Itt volt az ünnep, megint eljött az EU-beszólogatások ideje. Persze általában amolyan Kádár-rendszerből örökölt bátorsággal, a sorok között, utólag széttáródó karokkal: hát megint félreértik ott Brüsszelben.</p>

A főalak a verbálkirály, a gyarmattartók ellen kiabáló szabadságharcos, ki közben saját nemzeti gyarmatosítóit engedi a hazai terepre: még kereskedelmibb tévét a közmédiából, baráti nagybirtokokat a kisgazdaságok helyett, drasztikus járatcsökkentések a vasúton – mindezeknek az ellenkezőjét ígérték a kampányban.

És azok akkor vonzó, korrekt és becsületes célok voltak a korábbi kormányok érzéketlenségei és kritikátlan tőkebarátsága után.

S azóta is: a magyar miniszterelnök verbális kapitalizmuskritikája sok tisztességes megállapítást tartalmaz.

Csakhogy az élet, meg a ravaszság cáfolja őt, cáfolja ő magát.

Orbán bevallottan bűvészkedik a szavakkal: ne azt nézzék, mit mond, hanem, hogy mit csinál – szólt a használati utasítás.

És a tettek nem a szerény anyagi helyzetű tömegeket szolgálják.

Nem véletlenül indult el az oligarcházás jobbról-balról. Innentől felfeslik a nyílt titok: kikből is állhat az új nemzeti burzsoázia, amely átrendezné a magyar tulajdonlás világát; még egyszer, utoljára, a maga javára.

Magyarország Szlovákiához hasonlítva szétszakadtabb ország, nagyobbak a jövedelmi különbségek.

A társadalmi fejlettség mutatószámában öt hellyel van előbbre Szlovákia Magyarországnál; az úgynevezett Gini-együttható szerint a világon az ötödik a háztartások közt legegyenletesebben eloszló jövedelmeket illetően. Ez a magyar kurzus a korábbi ígéretek ellenére nem követ el mindent az életnívó-különbségek csökkentéséért, sőt.

Mintha Orbán fogoly lenne; túsza annak a hatalmi víziónak, melyet megkapott játékszerként – cserébe oligarcha-hátországa szabad mozgást kért, azt kellett kapnia a gazdaság, a tulajdonlás gyakorlati területén.

Az ismerős Gorillák.

Ott vannak egész Kelet-Európában, nálunk meglehet több Gorilla-főnök van, nem mindenki ugyanahhoz jár ugyanabba a lakásba a politikai utasításokért kurzusoktól függetlenül.

Magyarország alighanem gorillailag is kettészakadt. Az igazán nagy kihívás a sajátokat is megfékezni a multik mellett.

A szó-Orbán gyakran igazságos és innovatív.

Csak sajnos aztán elszáll és jön az oligarcha-valóság.

Lehetne fordítva?

Szombathy Pál; a szerző magyarországi publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?