Gonoszok támadása

bomba iskola

Indulatok nélkül szinte lehetetlen írni arról a döbbenetes méretű bombariadóról, amelyet e hét elején zúdítottak mintegy ezer szlovákiai iskolára, továbbá az egyik bankra, valamint több üzletre és bíróságra. Nem vagyok híve a legkülönbözőbb összeesküvés-elméleteknek, ezért nem állok be azok közé, akik állításuk szerint sejtik, sőt: máris tudják, hova vezetnek a digitális nyomok, vagyis kik a tettesek. Inkább maradok a tényeknél, amelyek így is felettébb nyugtalanítóak. 

Idáig országunkban csupán pillanatnyi elmezavarban vagy más pszichés kórban szenvedő személy garázdálkodott nálunk. Többek között az a diáklány, aki félt a feleléstől a tanórán, ezért jelentett az iskolában elrejtett bombát. Ugyanilyen gaztettre vetemedett az a férfi is, aki az egyik járási bíróságon hasonló vaklármával próbálta meg legalább elnapolni az ítélethirdetést az ellene zajlott perben.

Most aligha ilyen elvetemült magánakcióval szembesültünk. Egyelőre a Markíza kereskedelmi tévé értesülései szerint a fenyegető szöveget külföldről indították el, és az elektronikus eszköz származási helye „ru”, vagyis Oroszországot jelent. Ez önmagában nem bizonyíték arra, hogy valóban onnan érkezett, hiszen a mesterséges intelligencia meg más digitális vívmányok korában a hamisítás nem kizárt. Nagy fejtörést okozhat a nyomozóknak az is, hogy a szöveg iszlám vallásra utal, ugyanis a fentebb említett forrás szerint „Allah” és „sárija” szavakat is tartalmaz. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a szlovák rendőrség terrorcselekménynek minősítette ezt az esetet, amiért súlyos börtönbüntetés jár. Persze, ha sikerül elfogni a tetteseket, ami bizony nem egyszerű feladat, habár a külföldi bűnüldöző szervekkel való együttműködés sokat segíthet. 

Felháborodásunkon kívül együttérzésünket fejezhetjük ki azoknak a szülőknek, diákoknak és pedagógusoknak, akiket közvetlenül érintett ez a nálunk példátlan kibertámadás, akiknek – mindannyiunkhoz hasonlóan – borzolják a hangulatát, olykor még az idegállapotát is a szűnni nem akaró háborús hírek, jogos aggodalmainkat kiváltó gyilkosságok. Érthető, hogy főleg ezek miatt sokasodik a lélekgyógyászokhoz fordulók száma. Tovább tetézik a bajt a gyűlölködést terjesztő szlovák politikusok, élükön a mosdatlan szájú megnyilvánulásaival felháborodást keltő Robert Ficóval, nem utolsósorban pedig a hazai szellemi életet fertőző szlovák nemzeti párti kulturális barbárokkal. 

Ugyanakkor súlyos tévedés a világ mai állapotáért a műszaki vívmányokat felelőssé tenni, hiszen akár csak a tévét, a mobilt, más korszerű eszközöket is lehet értelmes célokra, de aljas szándékokra is használni. Például álhírek kifundálására és terjesztésére, kéjes örömmel, álnéven mások pocskondiázására, ezeknél még nagyobb méretű fenyegetésére, gyűlölködés terjesztésére, amelynek a hatása sokkal rombolóbb lehet a legsúlyosabb ragályos betegségnél. Szakértők sokasága foglalkozik a lehetséges gyógymódokkal, amelyeknek a kulcsszavai a józan ész és a mással aligha pótolható lelki erő. Leginkább ezekkel az erényekkel igazodhatunk el mai világunk riasztó dzsungelében. Ezek azok a pajzsok, amelyeken fennakadhatnak az elvetemült próbálkozások. 

Remélhetően így süllyednek el a gonoszok keddi fenyegetései, amelyeket minden érintettnek sikerül következmények nélkül feldolgozni, amihez az iskolák elé vezényelt rendőrök jelenléte is segíthet. Még inkább segíthet a gyermek és szülő egymást féltő szeretete és a pedagógusok felelősségteljes magatartása. Ezek azok a támaszok, amelyeken az életünket is mérgező gazemberek is kiverhetik vicsorgó fogaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?