Galamblelkűek

A legendás galamblelkű nép, amely másnak soha nem ártana, és ha valaki mégis ezt állítja róla, az hazudik, így csak ellenség lehet, akit büntetlenül lehet ócsárolni, sőt akár meg is lehet ölni…

A legfrissebb példát Rachel Corrie esete szolgáltatja, akinek az ügyében e héten hozott botrányos ítéletet az izraeli bíróság. Az amerikai állampolgárságú Rachel Corrie egyetemistaként csatlakozott a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalomhoz, amelynek célja, hogy erőszakmentes eszközökkel szálljon szembe az izraeli hadsereg brutalitásával a palesztin területeken. Az akkor 23 éves lány 2003. március 16-án Rafahnál egy palesztin orvos házának a lerombolását próbálta megakadályozni, amikor az izraeli hadsereg egyik katonai buldózere keresztülment rajta. A szemtanúk szerint a házromboló buldózer vezetője szándékosan gázolta el a narancssárga láthatósági mellényt viselő, megafonba kiabáló fiatal lányt. Rachel szülei az izraeli igazságszolgáltatáshoz fordultak lányuk halála ügyében, és kilenc év kemény küzdelmük azzal az eredménnyel járt, hogy a haifai bíróság e héten kimondta: „Rachel Corrie önmaga kereste a halálát”, így sem az izraeli hadsereg, sem az izraeli kormány nem tehető felelőssé. Hogy a buldózer irányítója előre-hátra menetben többször is átgázolt Rachel Corrie testén? Rachel akkor sem lehet áldozat, hiszen aki Izrael ellen lép fel, az csak eszement antiszemita, mocskos náci lehet. Így ha Rachel életben maradt volna, valószínűleg még őt ítélték volna el, azzal a váddal, hogy megpróbálta elütni a buldózert.

Az ügy kísértetiesen hasonlít Malina Hedvig kálváriájára. Őt 2006-ban vertek meg szlovák bőrfejűek csak azért, mert magyarul beszélt. Míg a támadók azóta is vígan élik az életüket, Hedviget hamis tanúzással vádolják, és legújabban már elmegyógyintézetbe zárnák. Csak azért, mert azt merte állítani, hogy szlovákok verték meg, márpedig a galamblelkű szlovák nép egyetlen tagja sem tehet ilyesmit, áldozatok csak ők lehetnek, a magyaroknak az agresszor szerepe van fenntartva. Így míg Rachel Corrie az izraeliek szerint „önmaga kereste a halálát”, Hedvig a szlovák rendőrség szerint „önmagát verte meg”.

Mindkét eset az említett népek súlyos mentális válságára utal, a javulás azonban csak belülről indulhat meg, hiszen bármiféle külső nyomást támadásnak tekintenének. Hedvig esete is bizonyítja, hogy nincs minden veszve, hiszen egyre több szlovákot sikerül meggyőzni arról, hogy a Hedvig-ügy nem a magyarok szlovákellenes felforgató akciója, hanem a szlovák nemzetállam intézményes terrorja egy ártatlan állampolgára ellen. A szlovákok jelentős része ma ugyan még képtelen elismerni, hogy egy magyar is lehet áldozat, a mélyben azonban már megindult egy pozitív változás, ami idővel reálisabbá teheti a szlovákok önmagukról alkotott képét, és talán a magyarokkal szemben táplált előítéleteiket is enyhítheti.