Forró lett a nyár vége Rómában és Londonban

Kedden lemondott az olasz kormányfő, de azt továbbra sem tudni, hogy új választás következik-e, amely Salvini megerősödését hozná, vagy összefog a két, eddig ellenségesen viselkedő baloldali párt. 

A hatalomból a legutóbbi választáson kiesett, hagyományosan balos Demokrata Párt már barátságosabban beszél az Öt Csillag Mozgalomról, a frissen széthullott kormánykoalíció nagyobbik pártjáról. Ami biztosan közös bennük, az az, hogy most nem akarnak új választást, és mindketten kellően tartanak Salvinitől.

Az eddig porondmester szerepet játszó olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte kedden délután a szenátusban kőkemény szavakkal intézte el belügyminiszterét, a kormányt felrobbantó Liga vezetőjét, Matteo Salvinit, megvádolva őt a keresztény szimbólumok kisajátításától kezdve az intézményekkel szembeni tisztelet hiányán át a felelőtlen politizálásig. Nem mulasztotta el felemlegetni, hogy Salvini nem tisztázta azt a vádat, hogy az oroszok egy gázüzleten keresztül 60 millió dollárral támogathatták a kampányát.

Londonban sem pihennek, a Johnson-kabinet brexitminisztere bejelentette, hogy szeptembertől a brit diplomaták már alig fognak részt venni az EU ülésein, mivel hasznosabb, ha a kilépés utáni időszakkal foglalkoznak. Ez a Brüsszelben lévő mintegy 150 brit diplomatát, illetve a kiutazó szakdiplomatákat érinti, és persze jól cseng a radikális kilépéspárti szavazók fülében. Úgy tűnik, Boris Johnson mindent a nagy blöffre tesz fel: elhiteti az EU-val, hogy tényleg kilép október végén, megegyezés nélkül is. Sőt, hozzátette, hogy a brit határokon bevezetik a személyek ellenőrzését, tehát azonnal megszűnik a mozgásszabadság az uniós polgárok számára. Ez az ott tanuló diákoktól a munkavállalókon át a családtagokig sok millió embert érintene.

Johnson két módon is győztesen jöhet ki e játékból, amellyel azt próbálja elhitetni, hogy bár a briteknek jobban fájna a kilépés (ezt nem mondja, de a kiszivárgott londoni kormányzati anyagokból tudjuk), de az uniónak sem lenne könnyű, sőt, megtennének ezt-azt, hogy jobban fájjon. Egyrészt ha az unió békepárti hangulatban mégis kötélnek állna, és elengedi az ír határ kérdését, akkor Theresa May két éve után mégis Johnson lenne az, aki átviszi London akaratát a tárgyalásokon. De ez a kevésbé valószínű forgatókönyv. A másik egy belpolitikai jellegű győzelem: a brit parlamentben semmilyen egyezményverzió mögött nincs többség, csak egyetlen dolog mögött: a képviselők többsége nem akar megegyezés nélkül kilépni. Ezért miközben a kormány október végén megállapodás nélkül kiléptetné az országot, a parlament igyekezne komoly lépéseket tenni ez ellen. Így Johnson a parlamentet addig feketíthetné, míg valahogy új választást csikar ki, amely talán kedvezőbb helyzetet teremtene a kilépéspárti konzervatívoknak.

Mindkét esetben adottak a globális és európai kihívások és két politikus, aki kormányozni akar, azonnal, annak árán is, hogy kommunikációs terméket csinál a nemzeti érdekekből. 
A 20. században mintha ezt már kipróbálta volna kontinensünk...