<p>A múlt héten beterjesztett konszolidációs csomag érdekesre sikeredett. Tartalmi szempontból előre sejthető volt, kiterjedését és főleg nagyságát tekintve viszont inkább meglepő.</p>
Fico 22 pontja
Azt várni lehetett, hogy a kormány nekimegy a nagyvállalatoknak, főképpen a pénzintézeteknek. Azt is biztosan lehetett tudni, hogy a tőkefedezeti nyugdíjpillérbe irányuló befizetések sem maradnak meg a régi szinten, és hogy lesz milliomosadó. Az azonban meglepetés, hogy a kormány olyan rétegekre is terheket kíván róni, amelyek mindeddig nem szerepeltek a célkeresztben. A szolgálati nyugdíjak átalakítása vagy a lakás- és a gépkocsi-üzembehelyezési illetékek növelése az állami alkalmazottakra és az egyszerű emberek számára is többletkiadásokat fog jelenteni. Az, hogy a megbízási szerződéssel dolgozók számára nőnek a járulékok, talán még az igazságosabb közteherviselés felé mutat, ellenben a kisiparosok és a kisvállalkozók befizetéseinek az emelése már közvetlenül akadályozza a gazdasági fejlődést. További meglepetés, hogy a kabinet a tényleges hiánynál lényegesen többet, mintegy 2,2 milliárd eurót kíván megtakarítani. Ez az összeg 600 millió euróval haladja meg a szükséges értéket.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen csomag inkább kritikát vált ki. Első ránézésre nehezen érthető, hogy Robert Fico miért fogad el egy népszerűtlen csomagot. Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a Smer csak ilyen jellegű intézkedéseket képes meghozni. Arra már az elemzők hamar rámutattak, hogy a kormány csak adóemeléseken keresztül kísérli meg konszolidálni a költségvetést, intézményi átalakításokkal, takarékossági intézkedésekkel nem. Noha ez a megszorítás népszerűtlenséggel jár, a Smer strukturális reformokat nem akar, talán nem is tud levezényelni. Az adó- és járulékemelés tulajdonképpen a legegyszerűbb megoldás. A 600 milliós tartalékként definiált többlet így nemcsak a biztonsági tartalékot jelenti, hanem valószínűleg arra is fog szolgálni, hogy a megszorítások miatt leginkább elégedetlenkedőbb társadalmi csoportokat kompenzálja.
A Fico-csomag egészét tekintve sarcolás. Növeli a közterheket, csökkenti a növekedési potenciált. Ez utóbbi azonban nem azonnal jelentkezik. Kicsi a valószínűsége, hogy a multinacionális vállalatok elhagynák Szlovákiát, sokkal inkább az, hogy lényegesen kevesebb új érkezik majd. Az igazi veszély a kényszervállalkozókat fenyegeti, akik csak jobb híján váltották ki az iparengedélyt. Közülük sokan újra munkanélkülivé válhatnak.
Horbulák Zsolt
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.