Feledni soha nem lehet

Az egyik rokonomat Csehországba, a másikat Magyarországra telepítették ki – ki érti ezt? A „Ki mondja meg, kit miért deportáltak?” (2007. október 17.) című írás késztetett arra, hogy levelet írjak.

Felháborodva olvastam Bodnár László cikkét: „Magyar vagyok, magyarnak születtem…” de milyen magyar, hiányos műveltséggel rendelkező. Az iskolában nem tanították a történelemórán a kitelepítést. De egy átlagos műveltséggel rendelkező embernek erről is tudnia kellene. Bodnár urat nem érdeklik a Beneš-dekrétumok, egyetért a kormány döntésével. Egy szinten van a kulturális miniszterrel. Egy parlamenti képviselőnek, sőt miniszternek magasabb szintű műveltséggel kellene rendelkeznie, mint egy átlagemberek. Sajnos, a miniszter úr nyilatkozata az ellenkezőjét bizonyítja. Ha így nyilatkozik az ország minisztere, akkor mit várhatunk a többi polgártól? Ha nem ismerik a múltat, akkor érdeklődjenek az idősebbektől, nézzenek utána a megfelelő helyen, a megfelelő iratokban. Bodnár úr nem tud a környezetéből olyan esetet, hogy valakit kitoloncoltak volna Nagymihályról. Amit nem tud, azt ne tegye közzé legolvasottabb napilapunkban.

Igaz, egyet én sem értek. A családom egyik ágát miért Magyarországra telepítették át, a másikat pedig miért Csehországba?

Feleségem családját 1946–47 zimankós telén teherautóval a nagymegyeri vasútállomásra szállították, marhavagonba toloncolták több családdal együtt, s indították Csehországba. A hattagú család az úton a nagy hidegtől sokat szenvedett: két felnőtt, 4 gyerek, akik közül a legidősebb 10, a legfiatalabb pedig mindössze 1 éves volt. A ječovicei állomáson a családokat válogatták a cseh gazdák, mintha vásárban lettek volna. Először azok a családok „keltek” el, ahol több volt a munkáskéz. Mivel feleségem családjában 4 kisgyerek volt, csak utoljára „keltek el”. Nagyon hosszú volt az út a lovas kocsival az állomásról a faluba. A feleségem, aki akkor még csak 6 éves volt, az úton nagyon megfázott és kórházba került. Felgyógyulása után ott járt iskolába. Apósom, Végh Kálmán Miroslav Tůmához került cselédnek, ahol 1947. január 28-tól 1949. március 12-ig dolgozott. Utána eljött a nap, amikor hazaköltözhettek, a Csallóköz közepébe, Apácaszakállasra. De miért telepítették ki? Egyszerű mezőgazdasági munkás volt. Úgy is halt meg.

Az én öttagú családom is rajta volt a kitelepítettek listáján. Mivel édesanyám a pozsonyi kórházban volt, nem akarták szétszakítani a családot. Hatéves voltam. Rendkívüli hideg telünk volt. Kicsi házunk ablakán keresztül csodáltuk a teherautókat, ám borzongva gondoltunk arra, melyik családért jöttek. Szilasról miért telepítették Csehországba Császár Imrét, Nagy Imrét, Baranyai Kálmánt, Farkas Vincét, a szomszédomat, Mió Józsefet családjával együtt. Mert becsületes, szülőföldjüket és anyanyelvüket szerető magyar emberek voltak.

Nagyapámat, László Imrét és családját miért telepítették ki Magyarországra? Kőműves volt. Nagymegyeren szép portájuk volt. Öttagú családját Békéscsaba mellé, Gerendásra telepítették egy viskóba. A családból már csak egy személy él, az unokatestvérem Gerendáson. Nagyapám idegenben, messze a szülőföldjétől bánatában meghalt. Ott is van eltemetve.

Sajnálhatja, aki nem nézte a Duna TV 2007. október 10-i adását 22.20-kor. A Szétszóródunk c. dokumentumfilm a nádszegi kitelepítettekről szólt. A film alatt nem bírtam patakzó könnyeimmel. Végezetül mindenkinek figyelmébe ajánlom Varga Frigyes tanár úr írását 2007. október 19-ről, amely az Új Szóban jelent meg, és Angyal Béla: Gúta 1945–1949 c. könyvét.

Mindenkinek, az egész világnak tudtára kell adni, hogy mit jelentett a deportálás, a kitelepítés. Feledni soha nem lehet, talán megbocsátani sem. Panyi Ferenc, Szilas