Fehér vagyok és csalódott

Ez utóbbi egyébként egy 1994-es magyar film címe, amely arról szól, hogy Ivándzsó Béla egy rozoga teherautó platóján Budapestről a délszláv határhoz fuvaroz egy hatalmas, kikapcsolhatatlan tévét, amely ontja magából a vizuális szennyet a mosóporreklámtól a Dallasig, a plató alatt meg fegyverek vannak elrejtve, mert hát mégiscsak közel a Balkán. Közben Badár Sándor disznósajtot eszik, Szőke András pedig elmondja, hogy ő a Camparit szereti. Csalódott, fehér, középosztálybeli férfiak. Mint én. És ha már itt tartunk, elmondom én is, miért vagyok csalódott. Azért például, mert naponta rengeteg kéretlen elektronikus levelet kapok. Olyanoktól, akik igazából nem is tudják, ki mindenkinek küldik, csak úgy szétküldik, minél több címre, annál jobb. Aztán ezek a cégek, intézmények, ilyen-olyan, magukat tényezőnek tekintő személyek ilyenkor, karácsony előtt nem hogy magukba szállnának, és visszafognák a levelező ingerüket, küldenek még egy karácsonyi üdvözlő mailt is, amivel azt érik el, hogy a levélszemét ideje karácsony előtt megsokszorozódik. Ezeket a leveleket én egyenként a kukába dobom, majd a kuka kiürítésével örökre megszabadulok tőlük. Persze ezt minden nap meg kell csinálnom, mert másnap újak jönnek, újakat kell megnyitni, kukába áthelyezni, majd megsemmisíteni. A naponta sem kevés levélkidobálás heti szinten több száz, havi szinten akár több ezer kidobott levelet jelent. Munkaidőm tetemes részét veszi el ez a tevékenység, és kénytelen vagyok nap mint nap megcsinálni, hiszen ha betelik a postaládám, nem fogadhatok és küldhetek új leveleket, ami bizony nem kis érvágás lenne. Még szerencse, hogy Robert Fico és Orbán Viktor az elmúlt hetekben hadat üzent a politikai korrektségnek, és biztosítottak mindenkit arról, hogy mostantól minden a nevén lesz nevezve. A politikai korrektség ez esetben nem a korrekt módon történő politizálást jelenti (olyan nem is volt a világon soha), hanem azt, hogy beszédünkkel és beszédmódunkkal nem sértünk meg semmilyen etnikai, vallási és egyéb csoportot. Nem mondjuk a színes bőrűekre, hogy niggerek, a nyugalmazottakra, hogy nyuggerek, a melegekre, hogy buzeránsok, az ovisokra, hogy dedósok, a fogyatékkal élőkre, hogy rokik vagy dilinyósok, a szlovákokra, hogy talpas tótok, a magyarokra, hogy zadunaj. Úgyhogy ha mostantól minden és mindenki a nevén lesz nevezve, nem lesz a kínos és udvarias körülmagyarázás, a kukás kukás lesz, és nem hulladékelszállítási referens, és mindenki megtudja, hogy valójában micsoda is, kicsoda is ő. Tehát innentől fogva nyilván ők is megnyugszanak, meg mindenki megnyugszik, aki csalódott volt, fehér és középosztálybeli, és jöhetnek mások, akik még eddig nem csalódtak, vagy ellenkezőleg, jobban csalódtak (csalódtam eleget, csalódjon már más is), hogy aztán majd az általuk választottak mondják el, mi lesz mostantól, vagyis akkortól, amikortól mondják. Gondoltam egyébként én is, hogy véget vetek politikai korrektségemnek, és szétverem a számítógépemet egy öreg, rozsdás Wartburg-féltengellyel. Csak az a helyzet, hogy a mailek ettől még jönnének.