Eurósánc

<p>Mindenkit megértek, aki amellett érvel, hogy hagyjuk veszni a görögöket, a portugálokat, az íreket, a ciprusiakat, ha kell, menjenek a spanyolok és az olaszok is, de a belgák is vesszenek, maguknak okozták a bajt. Azt az érvet is el tudom fogadni, hogy az hozza helyre hibáját, aki okozta.</p>

Azt az érvet is megértem, hogy nem teljesen logikus, ha Szlovákia, az eurózóna egyik sereghajtója, ahol a legalacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak, olyan országok megsegítésében vesz részt, amelyek jóval előbbre járnak, ahol a szegények is jobban élnek, mint nálunk az átlagember. Abban a vészmadárkodásban is van valami, hogy éppen ezzel a segítséggel juttathatjuk magunkat olyan helyzetbe, amilyenben éppen a segítségre szoruló országok leledzenek mostanság.
Csakhogy ez nem minden. Pontosabban csak az érem egyik, és talán kevésbé fontos oldala.
Akármennyire patetikusan hangzik is, hogy az eurózóna jövőjéről van szó, mégis így van. Ennek a zónának vagyunk mi a tagjai. Azért léptünk be, hogy valamiféle stabilitást adjon pénzügyi szektorunknak. Többnyire az szokott bennünket meglepni, ha ehhez a stabilitáshoz magunknak is hozzá kell járulnunk. Mi általában csak várunk valamit, jó kelet-európai módon, de hozzáadni nem szívesen adunk, pluszt pedig ne várjon tőlünk senki. Ugyanez a helyzet a NATO-val, az unióval és az eurózónával is.
Csakhogy most nem azért kellene adnunk, mert valaki máson akarunk segíteni, hanem magunkon is. Az egyes érintett országok pénzügyi összeomlása minket is érintene, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon. Az eurózóna széthullása beláthatatlan következményekkel járna a világgazdaságra, tehát ránk nézve is. Hiába azok az érvek, hogy nem kellett volna bevezetni az eurót, mert ezek is hamisak. A környező országok valutái mind az eurótól függenek inkább nagyobb, mint kisebb mértékben.
Amikor beléptünk az euróklubba, sokat vártunk. Ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények, valamit adni is kell. Váratlan fordulat vidékünkön. Mindenki, aki a második eurósánchoz való hozzájárulás ellen érvel, bármennyire felelősnek is tűnik, felelőtlen. Rövid- és hosszútávon is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?