„Én, Oskar Schindler”

Budapest. „Én, Oskar Schindler” címmel immár magyar nyelven is olvasható a II.

Budapest. „Én, Oskar Schindler” címmel immár magyar nyelven is olvasható a II. világháború világháború idején ezerháromszáznál több zsidó embert, köztük magyarokat is megmentő német gyártulajdonos leveleiből, okmányaiból és személyes feljegyzéseiből összeállított dokumentumkötet.
Emilie Schindler, az 1974-ben, szívátültetés után elhunyt gyáros Argentínában élő özvegye Erika Rosenberget, életrajzíróját bízta meg a hagyaték kiadásával.
A kiadványban a szerkesztő azokat a dokumentumokat dolgozta fel, amelyeket 1999 októberében egy bőröndben találtak Hildesheimben, egy padláson.
A hagyatékot – szülei elhunyta után – Christian Staehr találta meg, akinek édesanyja, Ami Staehr, Schindler utolsó bizalmas barátja volt.
A Canissa Kiadó előszava szerint az iratok fénymásolt formában mintegy negyven fűzött kötetet tesznek ki.
A bőröndben elsősorban a barátoknak küldött és tőlük kapott levelet maradtak fenn, de a hagyatékban megtalálható a különböző zsidó szervezetekkel, hatóságokkal, ügyvédekkel, cégekkel és bankokkal folytatott levélváltás, illetve számos fénykép is.
A német, angol, lengyel, francia, illetve iwrit nyelven íródott dokumentumok között volt - számos háborús feljegyzés, pénzügyi mérleg, újságcikk, orvosi lelet, felhatalmazás és határozat mellett – a magyar neveket is tartalmazó, Steven Spielberg filmjéből közismertté vált úgynevezett Schindler-lista.
A jegyzéken azok neve olvasható, akiket Oskar Schindler felvett a gyáraiba, s ezáltal megmentett az elhurcolástól.
A kötet előszava szerint a bőrönd és annak tartalma, így a megmentettek nevét felsoroló eredeti Schindler-lista napjainkban Izraelben, a Yad Vashem emlékhelyen található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?