Első 15 évünk az unióban

A rendszerváltást követően azonnal hangot adtunk annak, hogy térségünk Európa vitathatatlan része, és nem a Kreml által képviselt leszakadó Kelet, hanem a fejlett országok fémjelezte Nyugat részévé szeretnénk válni. Az elhúzódó felkészülési időszak alatt illúziókba ringattuk magunkat: az uniós tagság gyorsan jóléttel, nyugati életszínvonallal jár, jön a brüsszeli pénzeső, és újra virágba borul a szocializmusba beleszürkült régiónk.

A brüsszeli pénzeső nem maradt el, ám a felvirágzás a vártnál vontatottabb lett. Időközben mintha a lelkesedés is lohadt volna, sőt az utóbbi években egyre erőteljesebbé vált – főleg a populista húrokat pengető pártok részéről – a Brüsszelre való mutogatás. Óriási hiba, ha az unió hatékonyságát csak aszerint vizsgáljuk, mennyi pénz pumpáltak hozzánk a közös kasszából. Ugyancsak öreg hiba, ha olyan csacsiságokat vetünk az Európai Bizottság szemére, hogy az a banán vagy az uborka megfelelő görbületének meghatározásával van leginkább elfoglalva. Az még durvább csúsztatás, ha Brüsszelről mint mumusról, magunkról pedig mint ártatlan báránykákról beszélünk, ha a 28 tagú uniót „mi” és „ők” kategóriára osztjuk.

Az Európai Unió távolról sem a pénzcsapról szól, amit legjobban a szervezetből kiválni képtelen Egyesült Királyság esete példáz. A britek nettó befizetők a közös kasszába, ám most egyre inkább azt veszik észre, ha elvágják Európától a köldökzsinórt, akkor sokkal többet veszítenek, mint amennyit a befizetések megtakarítása révén nyernek. Vajon hogyan mutassuk ki összegszerűen, mennyit ér a szabad külföldi munkavállalás vagy tanulás, ugyan mennyi pénzt adtunk volna 1989 előtt azért, hogy izgalommentesen, még az útlevelünket sem használva lazán külföldre utazzunk? Aki a banán görbületével mint mihaszna döntéssel példálózik, annak jelezzük, hogy csupán az első osztályú termékekre vonatkozik a hatékonyabb csomagolás és szállítás érdekében. Végezetül a „mi” és az „ők” felosztás azért hamis, mert valamennyi tagállam küld döntéshozókat Brüsszelbe, ahol a kormány- és államfők a rendszeres csúcstalálkozóik idején közösen elfogadott határozataikat öntik végső formába – magyarán a döntési folyamatokba minden tagnak beleszólása van. Ezért szó szerint gyermeteg dolog ún. szabadságharcot folytatni az Európai Unió ellen, pláne azok részéről, akik ipari szinten nyúlják le az uniós forrásokat…
A történelemben példa nélkül álló szervezet, amely az öreg kontinens országainak kapuit egymásba nyitotta, és amely az áruk, eszmék, szolgáltatások és emberek szabad áramlását lehetővé téve általános és hosszan tartó felvirágzást eredményezett, Európa békéjének egyik letéteményese. Az EU a több mint 500 milliós közös piac kialakítása mellett elsősorban értékközösség, a demokratikus működési elvek letéteményese. Ezt fontos tudatosítani, hiszen a 2004 óta belépett új tagok kormányának egyike-másika a demokrácia tartóoszlopait piszkálja, s bár Brüsszel nem éppen a szigoráról ismert, ám időnként felemeli hangját, ha a kormányon levő pártok túlságosan kreatívan értelmezik a demokrácia játékszabályait. Tény, az unió döntéshozási mechanizmusa bonyolult, az eurokraták apparátusa esetenként nehézkes, ám ez még nem ok arra, hogy a populista politikusok minden problémára könnyen érthető, ám hamis válaszát elfogadjuk.

Szlovákia az elmúlt 15 évben vitathatatlanul profitált az uniós tagságából. A demokrácia játékszabályait – minden eltévelyedés ellenére – azóta egyetlen párt sem merte olyan szinte megsérteni, mint Mečiar mozgalma. Részben az unió méretes piacának és a tagságból eredő biztonságnak köszönhetően Szlovákia gazdasága erőteljesen növekedett: belépésünk évében, 2004-ben az egy főre jutó hazai össztermékünk az uniós átlag 57%-án állt, napjainkban pedig 77%-on, beérve ezzel a portugálokat. Az Eurobarometer szerint EU-tagságunk hozományai közül főleg a személyek szabad mozgását élvezzük, ezt követi az EU által lefedett kontinensünk békéje, a harmadik helyen pedig az euró átvétele áll. Vagyis tudatosítjuk az előnyöket, ezért ha bármelyik oldalról is bírálják (akár joggal) az uniót, gondoljunk arra: Közép-Európa utóbbi bő 100 évének viharos történetében régiónknak először az EU nyújtott békés és kiszámítható kikötőt.