Életképek a kijevi forradalomról

ÖSSZEFOGLALÓ

Emlékezetes, a budapesti tévészékház 2006-os elfoglalását a büfé és a túrórudi-automaták sínylették meg. Fosztogatásnak ugyanakkor nem volt jele a Majdanon és környékén, pedig erre lett volna lehetőség: a tüntetéseknek helyet adó környék a budapesti Deák tér – Andrássy út – Bajcsy Zsilinszky út zónájának felelt meg, márkás boltokkal, bankokkal, éttermekkel. A tüntetők néhány éttermet elfoglaltak, ezekben kórházakat rendeztek be, egy boltban pedig működtették a Majdan védelmi erőinek főhadiszállását. Meglepő volt ugyanakkor, hogy a tüntetők a parlament előtt kikergették drága luxusautóikból a Janukovics-párti képviselőket, majd a kocsikat a nép tulajdonba vette.

Ingyen volt az élelem. A téren asztalokon kínálták a szendvicset, kekszet, gyümölcsöket, levest, makarónit, mindezt bárkinek, aki kért. Ugyanígy voltak teás, kávés, gyümölcsleves pultok is. Így a védőknek, tüntetőknek nem kellett elhagyniuk a területüket. Az ellátást központilag nem szervezte senki, az emberek maguk hozták ki az élelmet, és kenték a kenyeret, főzték a tésztát. Ha mégis fogytán volt az ellátmány, a színpadról bemondták, aki tud, hozzon. Jól öltözött támogatók hoztak adományokat, felszerelést, dzsipek érkeztek takarókkal, matracokkal.

Nem szemeteltek. Ez volt az egyik legmeghökkentőbb dolog, tudva azt, hogy a barikádok tulajdonképpen hatalmas szeméthalmok voltak vashulladékból, gerendákból. A köztes teret mégis önkéntesek söpörték fel délutánonként, és ugyanígy takarítottak a környező területen is. A szemetet a kirakott nejlonzsákokba dobálták a tüntetők. A téren lehetett adakozni a tüntetésre, ebből fizették a ToiToi-vécéket ürítő autókat, a szemétszállítást.

Tábori kórházakban műtöttek az orvosok. A tüntetők 5–6 tábori kórházat is építettek a téren. Az orvosi szerekre az interneten gyűjtötték a pénzt, önkéntesek vásárolták és vitték a helyszínre az eszközöket. Nemcsak kötszereket, de újraélesztő készüléket is tudtak venni az adományokból. Az orvosok szabadságot vettek ki, így dolgoztak a kríziszónában.

Volt lőfegyver a tüntetőknél is. Rengeteg embernek volt profi golyóálló mellénye, és a barikádok környékén lőfegyvereket is lehetett látni. A legnépszerűbb fegyver a Molotov-koktél volt, amiből egész rekeszek álltak minden védelmi pontban. Kézifegyverek közül a baseballütő volt a sláger.

Nem volt központi szervezés, de működött a rendszer. Ha valakinek eszébe jutott valamilyen feladat, akkor szólt a környezetében állóknak, és ha sikerült támogatókat találnia, akkor együtt elvégezték a munkát. A legtöbb tüntető valamilyen századba szerveződött, és a századparancsnokok koordinálták az embereik munkáját. De szigorú katonai szerveződésről mégsem volt szó. A fő szervezőerő úgy tűnt, hogy a színpad mikrofonja volt, ahol bemondták, ha valamelyik századnak szüksége volt felszerelésre, munkaerőre. A védelem az afgán veteránok kezében volt. A háborút járt katonáknak fontos szerepük volt a téren, ők vezényelték például a barikádépítést, olyan alaposan, hogy a nagy védvonalaknak például volt ki- és bejárata, egy-egy irányítóemberrel, hogy ne alakulhasson ki dugó az átjáróknál.

Gyerekek, nők is voltak a barikádokon. A téren még az összecsapások napjain sem csak marcona férfiak tüntettek. Amikor összecsapás bontakozott ki valamelyik részen, akkor a belsőbb részekre küldték a nem harcoló tüntetőket. A konfliktus forróbb pillanatait sem úgy kell elképzelni, hogy a tér minden pontján lövöldöztek, tusakodtak. Folyhatott a harc a barikádokon, de onnan száz méterre a Majdan már élte a szokásos életét. A barikádokon túl pedig békésen folyt az élet Kijevben.(Index, FA)