Eldurrant a játékfegyver

Pixabay

Manapság semmin sem lepődik már meg az ember, én is ehhez igyekszem tartani magam. A legnagyobb játékboltláncnak mégis sikerült alaposan meglepnie, amikor lándzsát tört a béke mellett, vagy ha így tetszetősebb: pálcát tört a háború felett, gyermekeink jövőjéért aggódva.

A hazánkban mára szinte egyed-uralkodóvá vált Dráčik cég a napokban kitett a honlapjára egy békegalambbal díszített közleményt, mely szerint a szlovákok békét akarnak minden nemzetnek, a cég pedig azt akarja, hogy az ország területe külföldi katonai csapatoktól és bázisoktól mentes legyen. Ez egyértelmű állásfoglalás volt az USA-val kötendő védelmi szerződés ellen. Később a közleményt így módosították: „Aki békét akar, annak békéje lesz. Aki háborút akar, annak háborúja lesz. Fegyverekkel nem lehet békét teremteni. Gondoljatok a gyerekek jövőjére.” Ma pedig már a következő üzenet virít ugyanott: „1968 augusztusában, amikor hat hónapos voltam, az ablakunk alatt, a házunktól 15 méternyire állt egy megszálló tank és a katonák. Aki ezt nem élte át, el sem tudja képzelni, mennyire féltették a szülők a gyerekeiket. Szerencsére nem lett háború. Amikor a felnőttek fegyverekkel játszanak, az olyan, mint amikor a gyerekek gyufával játszanak. Sosem tudni, mikor lobban be, és utána csak a sírás marad.” Aláírás: Dráčik. Azaz maga a kis sárkány élte át mindezt.

A webshop kínálatában pedig ott vannak a játékpisztolyok, -puskák, mindenféle színes gépfegyverek. Némelyikkel csak zajt lehet csapni, a fejlettebbekkel már pingponglabdát, szivacsgolyót, speciális játéktöltényeket is ki lehet lőni. Műanyag katonákból is nagy a választék, az egészen kicsi „szobrocskáktól” az összerakható robotharcosokig. Nem beszélve az „eredetihez” megszólalásig hasonlító lézerkardokról, különböző űrfegyverekről. Ezek úgy születnek, hogy a játékgyárak szerződést kötnek a hollywoodi filmstúdiókkal, és mindenki jól jár, hiszen a játékok a filmet népszerűsítik, a film a benne szereplő kellékek gyermekbarát verzióit, a szülők pedig felszabadulnak a döntés terhe alól, hiszen azt vehetik meg fiaiknak, amit azok más platformról már ismernek, szeretnek.

Ha egy nyolc-tíz éves emberpalánta beszabadul a Dráčikba, könnyű dolga van. Már a színek is útba igazítják, hiszen van rózsaszín részleg és sötétzöld-kék-fekete részleg. Egyértelmű, hogy előbbi a lányok territóriuma, a rikító öltözetű, agyonsminkelt babákkal, színes pónikkal, meghatározatlan fajú plüssökkel. A sötét oldal pedig a fiúké. Ott kelleti magát az összes rajzfilm- és képregényhős, a lövöldözős videójátékok fröccsöntött sztárjai, a szuperhősök és pusztító robotok. Szóval nem kifejezetten békét sugall a látvány.

Akad persze kreatív portéka is, ha türelmesen keresgélünk. Hangszerek, kirakók, logikai játékok, együttműködésre, gazdálkodásra tanító társasjátékok, ügyességi játékok, ám ezek láthatóan fedezékbe kényszerülnek. Esetleg a gyártók összekötik a két kategóriát, például a labdákon elitkommandósok virítanak, a kirakóból tankot lehet kirakni, a tolltartó terepszínű.

Szóval egy kicsit olyan ez, mint amikor a mekinek becézett gyorsétteremlánc elbüszkélkedik az egészséges étkezés érdekében tett erőfeszítéseivel.

Nem beszélve a Dráčik üzenetének logikai bénaságairól. „Aki békét akar, annak békéje lesz.” Hát, ez bizony nem igaz, kérdezzék erről például a szíriai gyerekeket. „Fegyverekkel nem lehet békét teremteni.” Dehogynem. Erre is számos példát hallhattak a srácok történe-lemórán, diktátorok elűzése, nemzetek felszabadítása kapcsán.

Ebben a sztoriban mégis az a legfurább, hogy egy játékboltlánc, amely szabadon eldöntheti, milyen árut tesz ki a polcaira, ám mégsem mond nemet a fegyverutánzatokra, szükségét érzi, hogy állást foglaljon egy politikai, sőt hadügyi témában. Ha nem a profitorientáltság dominálna, ha lennének bármilyen elvei, már rég kiselejtezte volna a kínálata felét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?