Egy gyilkosság anatómiája

Ezek nem egy új hollywoodi film forgatókönyvéből származó ötletek. Az isztambuli szaúdi konzulátuson valószínűleg még ennél is kegyetlenebbül játszódott le a gyilkosság. A szaúdi újságíró korábban írt például egy központi rijádi lapba, az Al-Watanba, majd nemrég Londonon át az USA-ba menekült, de tartotta a kapcsolatot hazája egyes köreivel. Eközben a Washington Postba írt. Érthetetlen, hogyan sétálhatott be ennyire gyanútlanul a konzulátusra, hiszen nem kevés fenyegetést kapott. Az is érthetetlen, hogy a legalább 15 fős szaúdi kivégzőcsapat, amely különgéppel, titkosszolgálati háttérrel érkezett Isztambulba, miért választana ilyen kegyetlen módszereket? Miért nem rabolták el és vitték haza Dzsamál Hasogdzsi? Nemrég – 2017-ben – egy másik szaúdi ellenzéki újságíró tűnt el Kuvaitban, ahol éppen önálló médiaállomást épített volna ki. Az eltűnés soha nem olyan feltűnő, mint a véres test. Vagy a kegyetlen gyilkosság üzenet a szaúdi rendszer többi bírálójának? 

A kérdések csak egyre szaporodnak. A törökök azonnal elkezdtek szivárogtatni – márpedig a török média egyértelműen a kormány, illetve Erdogan államfő kezében van, a hatósági szivárogtatás csak a jóváhagyásával történhetett. És a törökök nélkül nem láttunk volna videót, nem tudnánk a részleteket. Miért akarnak most ujjat húzni Rijáddal?

A szíriai megoldást egy török–szaúdi ellentét még jobban elodázná, nem szólva a jemeni háborúról, ahol Rijád éppen egy muszlim testvériségi frakciót támogat a szakadárokkal szemben. (Tehát azokat, akik Jemen egységét akarják, a felosztáspárti hútikkal szemben.) A muszlim testvériség pedig közel áll Ankarához.

Az USA számára is nagy a tét: a szaúdi trónörökös, az MSB rövidítéssel ismert Mohammad bin Szalmán megüzente, hogy az olajárral játszik az, aki számon mer kérni rajtuk valamit. Az amerikai külügyminiszter rögtön tett egy kört Rijádban és Ankarában, hogy „megismerkedjen” a helyzettel. (Nem lettünk okosabbak tőle.) Trump külpolitikájának új és erős pillére lett Szaúd-Arábia, első külföldi körútján fel is kereste az országot, és több mint 100 milliárd dolláros fegyverüzletet jelentettek be. Veje, a Fehér Házban a közel-keleti diplomáciát vivő Jared Kushner azóta is privát hívásokat bonyolított a szaúdi vezetővel – meglehetősen szokatlan eljárás.

Amíg az USA határozottan Irán-ellenes szólamokat hangoztat, addig nem engedheti el az Öböl-menti monarchiákat, különösen Szaúd-Arábiát nem. Márpedig a Teheránnal való szembenállás hamar az izraeli–amerikai tengely meghatározó közös elemévé vált 2016 után, és ezt még nehezebb lenne visszafordítani, mint megregulázni Rijádot. Mindezek fényében nem csoda, hogy amíg nincsenek konkrét bizonyítékok, Trump nem hisz a szivárogtatásoknak, hanem inkább bin Szalmánnak.

Előfordulhat, hogy a szaúdi titkosszolgálatok valamelyik csoportja önállóan járt el, a trónörökös tudta nélkül? Ez meglehetősen életszerűtlen egy olyan diktatúrában, mint a szaúdi; de akkor is ez a hivatalos narratíva. Ez kibúvót kínálhat mindenkinek. Cserébe Ankara és Washington is kérhet valamit, hogy ezt a mesét hajlandó nyilvánosan elfogadni. Itt tart a reálpolitika és az „országnév+first” külpolitika. Értékek nem zavarják meg.