Drága Zsiga!

Minek annak hivatal, ami csak bánt. Mindig a múltba nézni szerinted nem vezet előre. De én figyelmeztetni szeretnélek pár dologra. Először is vegyük ketté, egy dolog a te emlékezésed, és másik a nemzeti emlékezet. Apád rosszkor volt rossz helyen. Megesik. Beszervezték. Csehszlovákiában sem működött ez másképp, mint más szocialista országokban. De ez csak az egyik oldala, lépj túl rajta. Mindeközben és főleg az apád volt. Nem mondom, hogy nosztalgiázz, mert az hánytat, mint egy asztal pia, még ha négyévente rád is jön, mint az olimpia. Jól megvoltál vele, és az is számít. Van rá alapod. Egy csomó könyv született már erről különben is. Olvass! Vagy menj el abba a Hivatalba, és kutass, ha apádról már nem is tudsz meg újat, kapsz egy átfogóbb képet. Menj, amíg lehet.

Apropó Hivatal. Ha te nem is tudsz mit kezdeni apád múltjával, a társadalom szempontjából fontos, hogy nyilvánosak, kutathatók és „taníthatók” legyenek ezek a dokumentumok, történetek. Sőt, egy jól és problémák nélkül működő hivatal némileg tisztábban is tarthatja a közéletet. Nem szeretnék most belemenni abba, hogy például Magyarországon a legfelsőbb szinten is mennyire van tele a politika egykori ügynökökkel, és hogy nálunk ez miként működik a politikában és annak hátországában – tudod nagyon jól. Éppen ezért fontos, hogy ezek az emberek is sakkban legyenek tartva. Ha zavar van az ilyen Hivatal vezetésében, az olyan, mintha köd szállna a múltra, vagy legalábbis annak egyes részeire.

Másrészt meg fontos az is, hogy az ilyen Hivatal „tanítson” is. A tőled fiatalabbak onnan tudják meg, hogy milyen álságos módon tud működni a hatalom. Tudod biztosan, hogy ebben az évben a pozsonyi magyar gimnáziumban a toleranciára nevelték a gyerekeket. Meghívtak egy holokausztot túlélt nőt is. A diákok több témát is kidolgoztak ebben a témakörben, hiszen utálni lehet az embereket sok minden miatt. Ami a lényeg, hogy az előadók és a tanárok a diákokkal szépen el is varrták a szálakat – biztos vagyok benne, hogy te is értékeled ezt a hatékony és friss pedagógia módszert. Bár nem tudok róla, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivatalával szlovmagy oktatási intézmények együttműködtek volna (jó lenne, ha rám cáfolnál), de a jövőben nagy szükség volna az ilyenre. Hogy értsék a diákok, mit jelent a demokrácia, és hogy mik és kik azok, amik és akik fenyegetik.

Nem is zárhatom mással soraim, mint azzal a figyelmeztetéssel, hogy: Ne félj emlékezni!