Drága Vili!

És én ennek akarok a nemzetrésze lenni. Teljes szívemmel döntöttem így, hiszen a szívben a döntés, a vágyam pedig az, hogy hadd szolgáljam a közösséget! Szeretném levetkőzni a papagájtollakat, de magam nem vagyok képes rá. Kérlek, tanítsd meg, hogy kell kitörni abból a körből, ahol mindig csak ugyanazt, ráadásul országos szinten szajkózzák. (Látod, tanulékony vagyok, követem a stílust, azt a madaras metaforavarázslatot máris eltanultam, amit a Párt elnöke használt…)

De hogy most már ne fenséges költői képekben beszéljek, kijelentem egyszerűen, hiszen szóból ért a magyar: annak az erős regionális sajtónak a katonája szeretnék lenni, amelyet a Párt határozottan nem pártsajtóként alulról épít, felülről, egyenesen a magyar kormánytól folyósított pénzen. Ez a sajtó az, „amely kikezdhetetlen, és amely erővel képviseli azt a szemléletet, amelyet a magyar közösség fontosnak tart” – hogy az elnök úr szavait idézzem. Tudatlanságom nagy. A publicisztikát a személyes vélemény megfogalmazásának tekintve, valószínűleg eddig rossz úton jártam. Éppen ezért kérlek, mondd el nekem, mit is kell ma magyar közösségnek tekinteni, hogy például a vegyespártra szavazók annak számítanak-e? És a nem szavazók? Vagy maradjunk a felvidéki nemzetrésznél? Hiszen varjú a varjúnak… És abban a kérdésben is világosíts fel, légy olyan kedves, hogy alulról építkezve mi fontos ennek a közösségnek?

Azért fordulok hozzád, mert legutóbb is te segítettél, mikor a nemzet színe kissé megkopott, vesztett fényéből, s már nem esett olyan jól az ősi kacsatánc. Akkor is te mutattad az utat, hogy miként válhatok a régi nemzeti eszmék birtokosából az új, párbeszédre építő politizálás hasznos médiamunkásává, mondhatni nemes lelkű élharcosává. Akkor is azt mondtad: Ferikém, csak nyugodj meg, a pénz úgy is a mi kakasunk szemétdombján lesz, s ha már lúd… De most fordult a szélkakas, hogy papagájból sassá változtassanak újra az új idők új szelei! Ahogy az elnök úr volt olyan szíves megfogalmazni.

Biztosíthatlak, bennem még csak a gyanúja sem merült fel annak, hogy a Párt áldozatos erőfeszítései eredményeképpen majd pártsajtó fog előttünk állani végtermékként, hiszen a nemzet, esetünkben a felvidéki nemzetrész mindennél fontosabb. És ne legyenek illúzióink, a bérenc maradi sajtó rárepül erre a témára is, mint sólyom a vadra. De csalódniuk kell. Hiszen már meg lett mondva, hogy nem, nem lesz pártsajtó, és ahogy a magyarországi példa is mutatja, ahol felülről jövő pénzzel a párt megjelenik, ott inkább az igazságosság terjed, no meg az, amit a „magyar közösség fontosnak tart”. Hiszen jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Drága Vili! Felajánlom segítségem a Pártnak a szanaszét szaladó, közösséghez hű portálok összeboronálásában is. Bár gondolom, maguktól is jelentkeznek, hiszen a közösség fontos ügyeinek közös képviselete számukra is a legfontosabb, és tudva tudják, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Az első hívó szóra egységesülnek reményeim szerint. Ezért aztán arra a félmilliárd forintra sem a szarkák kapzsi cserregésével szállunk majd, hanem komoly sasként, feszes, nemzeti zuhanórepülésben.

Láthatod, igyekeztem a madarak számát növelni, hogy még inkább szárnyaljon a közös ügy, és lásd, mindent megteszek, hogy egyszer én is a felvidéki nemzetrész sasává lehessek. Ezzel a reménnyel zárom soraim.

Feri

DISCLAIMER: Ez a levél ironikus hangvételű, nem szó szerint értendő. Legalábbis ezt csiripelték a madarak, mikor véletlenül a postaládámba pottyantották Ferenc levelét.