Csomagolnak a miniszterek

Leltárt kell készítenie minden tárcának az elmúlt négyéves tevékenységről, az eredményekről és a működésről - derült ki a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Leltárt kell készítenie minden tárcának az elmúlt négyéves tevékenységről, az eredményekről és a működésről - derült ki a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Borókai Gábor elmondása szerint a Miniszterelnöki Hivatal által kidolgozott szempontrendszer alapján a minisztériumoknak az eredményekről, a feladatkörökről, a költségvetési helyzetről, a létszámról, a nemzetközi ügyekről, valamint az integrációs feladatok pillanatnyi állásáról kell beszámolniuk. A kormányszóvivő közölte, hogy a jelentésekben a tárcáknak ki kell térniük arra, hogy honnan indultak, milyen célokat tűztek ki és meddig jutottak el.

A külügyminiszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy az Európai Bizottsággal tovább folynak azok az informális megbeszélések, amelyek nyomán védintézkedés jelleggel három évvel meghosszabbítható lenne a külföldiek magyarországi termőföld-vásárlásának tilalma. Borókai Gábor elmondta: ez azt jelenti, hogy meghatározott körülmények fennállásakor egyoldalú nyilatkozat formájában lépne hatályba az úgynevezett védzáradék. - Ilyen speciális körülménynek tekinthető, ha például a külföldi és a hazai termőföld ára között aránytalanul nagy a különbség a továbbiakban is - tette hozzá a kormányszóvivő. A termőföld-vásárlási tilalomra vonatkozó megállapodásra utalva jelezte, hogy amennyiben hét év múlva is nagy mértékű a magyarországi és az európai uniós termőföld árának a különbsége, ez a védzáradék léphet hatályba.

A kormány döntése értelmében egy olyan közhasznú társaság alakul, amelybe önkéntesen lehet belépni, és amely hasznosítási díjért cserébe magára vállalja a csomagolóanyagok újrahasznosítását - hangzott el sajtótájékoztatón. Borókai emlékeztetett: azoknak, akik csomagolóanyagot gyártanak és nem hasznosítják újra terméküket, termékdíjat kell fizetniük. A kormányszóvivő közlése szerint az új intézkedés megfelel az uniós normáknak.

A kormány döntése értelmében a jövőben azok is bírságolhatók lesznek, akik az állatok szállítása, levágása, valamint mezőgazdasági haszonállatok tartása során nem tartják be az állatvédelmi követelményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?