Nagymihályban egy családapa megölte a feleségét és két gyermekét, majd agyonlőtte magát. Vágújhely közelében egy nő leszúrta a férjét és a kisfiukat. Csejtében egy férfi agyonverte az élettársát. Miközben az ország az előre hozott választástól és a népszavazás eredményétől volt/van bezsongva, az elmúlt hetekben futószalagként zúdultak ránk a családi tragédiák.
Családi tragédiák
Természetesen néhány esetből nem lehet általános következtetéseket levonni a társadalom mentális egészségével kapcsolatban; ehhez hosszabb távú és mélyebb szakértői elemzésre lesz szükségünk egy reprezentatívabb mintán. A kis, hétköznapi emberek óriási drámái azonban mégis sugallnak valamit.
A tragédiák ugyanis nem jönnek csak úgy a semmiből; a szakértők már régóta figyelmeztetnek, hogy a társadalom ilyen szomorú irányba fejlődhet. Magunk mögött tudhatunk egy covidos időszakot, amikor a szociális kapcsolatok erősen korlátozottak voltak, miközben a gazdasági, gyakran a közvetlen egzisztenciális félelmek és bizonytalanságok pedig növekedtek. És nem ez volt az egyetlen csapás. Következett a háború a szomszédságunkban, ami a félelem hullámát hozta hazánkba, de ideröpítette az áremelkedést és a fokozott ingerlékenységet, agressziót is. Az emberek egy teljesen új, eddig ismeretlen helyzetben találták magukat, amellyel egyáltalán nem volt könnyű megbirkózni. Különösen akkor, amikor rohanó világunkban a világjárvány és az ukrajnai orosz invázió nélkül is hatalmas nyomás nehezedik ránk, amihez még túlzott stressz is társul.
Ezért nem lehet teljesen kizárni, hogy a csejtei, nagymihályi és a vágújhelyi drámák figyelmeztető jelek, a társadalom állapotára utaló komor tünetek, melyek súlyos betegséggé fajulhatnak. Amikor a minap az autómmal Pozsonyból Szenicára hajtottam, és havas tájon mentem keresztül, belémnyilallt, hogy mennyire hiányzott a hó. Az a fajta igazi hó, amelyik betakarja a koszt, mindent, ami csúnya és tökéletlen, és hetekig fehér békét hoz. De ez hamis remény, mert egy-két nap múlva, vagy ha nem még hamarabb, ez a makulátlan idill puha sárra és hideg vízre változik.
Felmerült bennem, hogy talán nem csak a meleg télről és a környező tájról van szó. Talán szükségünk lenne valamiféle belső hóra, olyan igazi, rendes hótakaróra, amelyik legalább néhány hétig elrejtené a szorongásainkat, a zavarainkat és más idegbajainkat, a dühünket és a büszkeségünket. Hogy nekünk is megadassék egy kis fehér béke, egy kis előítéletektől és elvárásoktól mentes igazi pihenés. Sajnos, a globális felmelegedés és más súlyos kórok idejét éljük.
A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettese
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.