Csak

<p>Mert besztercebányai! Így indokolta Jana Laššáková, a Smer besztercebányai kerületi pártszervének elnöke, miért szeretné, hogy Peter Pelegrini legyen a védelmi miniszter, amikor a 2012-es választások után a miniszteri bársonyszékeket úgy osztották errefelé, mint ma a trafikokat Magyarországon.</p>

A Smer kassai és pozsonyi szárnyához képest erőtlen beszterceieket aztán a pozsonyi csoport erős (üzlet)embere, Martin Glváč rendőrsorfalként szorította ki a Kutuzov utcából, de Pelegriniért sem kell aggódnunk, azért egy pénzügyi államtitkári trafik neki is jutott. Azt nem tudni, azért-e, mert besztercebányai, vagy azért, mert ért a pénzügyekhez. Azzal, hogy ezt a politikai bulvárba illő felkiáltást felemlegetjük, szeretnénk illusztrálni, olykor milyen kevés is elég egy politikai döntés meghozatalához, illetve milyen faék egyszerűségű mechanizmusok mentén születhetnek a döntések a kormánypártban.

A szlovák parlamentben – mint a legtöbb nemzeti parlamentben – ideológiai és szakmai döntések is születnek. Amikor az első Fico-kormány idején a Smer bizonyítani akarta, hogy pápább a pápánál, Slotáék javaslatát elorozva „díszíttette” fel az iskolákat a szlovák himnuszt, zászlót, és az Alkotmány preambulumát tartalmazó táblákkal. Ebben hangyabokányi szakmaiság nem volt, vegytiszta ideológiai döntés született. Ilyenek átültetésére csak a mindenkori kormánypártnak-kormánykoalíciónak van lehetősége. Pragmatikus, szakmai döntések esetében azonban a mindenkori hatalomnak engedni kellene az egójából, és fontolóra venni az érveket, ha valóban a parlamentben oly gyakran figyelmen kívül hagyott, csak a választási kampány során létező közjót szolgálják. Akkor is, ha a javaslat az ellenzéki padsorokból került ki.

Kedden takarítós napot tartott a Smer a parlamentben, sorra söpörve le az ellenzéki indítványokat. És most ezek között szándékosan nem említjük a Híd vasúti kétnyelvűségre vonatkozó javaslatát, mely inkább az ideológiai vonulatba illik. Az SaS-ből kivált szakadárok javaslata a közbeszerzések átláthatóbbá tételére irányult volna, ám a ködösítésben érdekelt hatalom a közjó fölé kerekedett. Szintén ők egyszerűsíttették volna az üzembentartási díjakról szóló törvényt, ami az állampolgároknak kedvezett. Volna. Elvérzett egy KDH-s javaslat is, amely a fogyasztói hitelek kamatait akarta ráncba szedni, hogy az uzsorástechnikával dolgozó, gyorskölcsönöket folyósító cégek ne zsigerelhessék ki a végtelenségig ügyfeleiket (áldozataikat?). Emberi ész fel nem foghatja, ebben mi bizonyult támogathatatlannak a Smer számára, mely a legmagasabb társadalmi támogatottsággal rendelkezik, így szavazói között is sok hitelkárosult lehet.

Szintén nem támogatta a legerősebb kormánypárt azt a javaslatot sem, amely a képviselők funkcióhalmozását próbálta megakadályozni. Itt szintén a hatalom és a közjó érdeke feszült egymásnak, hisz egy falunak sem jó, ha egy parlamenti és/vagy megyei üléstől lestrapált polgármester próbálja szabadidejében vezetni.

Ezek a javaslatok kivétel nélkül elbuktak, noha megfontolásra érdemesek lettek volna. A 83 Kolesík azonban nem gondolkodott. Valószínűleg olyan természetességgel vágták rá a nem gomb megnyomása közben, hogy: mert ellenzéki, amilyennel Laššáková mondta: mert besztercebányai.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?