CIA-tiszt a válaszcsapás első amerikai halottja

A Központi Hírszerző Hivatal (CIA) illetékesei szerdán jelentették be, hogy az egyik tisztjük „elesett a harcmezőn”. Michael Spann az amerikai válaszcsapás első amerikai halottja, aki a összecsapás során veszítette az életét.

A Központi Hírszerző Hivatal (CIA) illetékesei szerdán jelentették be, hogy az egyik tisztjük „elesett a harcmezőn”. Michael Spann az amerikai válaszcsapás első amerikai halottja, aki a összecsapás során veszítette az életét. George Tenet CIA-igazgató közleményében nem csak a haláleset tényét ismerte el, de meg is nevezte a halottat, Johnny Michael „Mike” Spannt. Az ügynök a hadműveleti parancsnokságon dolgozott és az elfogott tálibok kihallgatásában vett részt. A bejelentés szerint Spann halálakor Mazar-i-Sharif erődjében tartózkodott, ahol a fogságba esett tálibokat őrzik. A hírszerzőtiszt a foglyoktól még harcoló társaik hollétéről és terveiről próbált információkat gyűjteni. Egy másik CIA ügynök szerint lehetséges, hogy Spannt már vasárnap, a XIX. századi erődben kitürt fegyveres zendülés első napján megölték, nohatöbb mint valószínű, hogy halálakor volt nála fegyver. A gyász jeléül a CIA előtt félárbocra eresztették a zászlót.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?