Bolond likból…

<p>A Radičová-kormány miniszterei bebizonyították, hogy a komoly szakmai munka mellett nem feledkeztek meg a hagyományok ápolásáról sem. Szilveszter hetében olyan ősrégi szokást elevenítettek fel, amelyről ma már csak a néprajzkutatók tudnak. Jobboldali és nyugati orientációjú kormánykoalícióhoz méltóan egy nyugat-európai szokáshoz nyúltak vissza.</p>

A középkorban arrafelé a karácsonyt követő tizenkét nap valamelyikén ülték meg a „Bolondok ünnepét”, amely a mi szilveszterünk ősének tekinthető. E napra alkalmi uralkodót, bolondkirályt választottak. Erre kapott rá néhány miniszterünk, akik úgy döntöttek, idén ők is megválasztják saját bolondkirályukat. A választásuk – politikusokhoz méltóan korántsem meglepően – ránk, szavazókra esett.

A választást követően a miniszterek komoly vetélkedésbe kezdtek, ki tud nagyobb bolondot csinálni belőlünk. A pálmát minden jel szerint Daniel Lipšic belügyminiszter viheti el, aki – az ország alfarendőrével, Jaroslav Spišiakkal együtt – most azt próbálja meg elhitetni velünk, hogy a csúfos véget ért nemzetközi rendőri akcióért taps illeti őket. Lipšic egy éve még lemondásra szólította fel az akkori belügyminisztert, Robert Kaliňákot, mivel a gyakorlatozó rendőrök egy mit sem sejtő, Írországba repülő állampolgár hátizsákjába robbanóanyagot csomagoltak, és ott is felejtették. Lipšic szerint a mostani eset egészen más, a kábítószer előállításához szükséges veszélyes alapanyagot szállító cseh kamionsofőr életét tudatosan tették kockára. Ehhez képest a földművelésügyi tárca csínytevése diákos bolondság. A minisztérium úgy próbált bolondot csinálni belőlünk, hogy a szóvivőjén keresztül heteken át azt kürtölte a világba: Szlovákia nem kéri a földeladási moratórium meghosszabbítását. Simon Zsolt tárcavezető az állami hírügynökségnek még most szerdán is úgy nyilatkozott: nem született végleges döntés, ám arra hajlanak, hogy a jövő évtől lehetővé teszik a külföldiek földvásárlását. Csicsai Gábor, a minisztérium államtitkára ugyanazon a napon bevallotta, már december 17-én felszólították a pénzügyminisztériumot: az Európai Bizottságtól a földvásárlási moratórium további három évvel való meghosszabbítását kérje. A szavazók bolonddá tételében azonban nem hozott magára szégyent Ivan Mikloš pénzügyminiszter sem, aki hetek óta próbálja elhitetni velünk, hogy a kormány megszorító intézkedéseit jövőre alig érezzük meg…

A miniszterekkel szemben mi legközelebb 2014-ben választhatunk, akkor dönthetjük el azt is, hogy a szavazóikat futóbolondként kezelő vagy szavahihető politikusokat tüntetünk-e ki a bizalmunkkal. Valamit azonban még ma megtehetünk: bolondkirályokhoz méltóan fenékig kiélvezhetjük a szilveszteri dáridózást. Ma utoljára még 19 százalékos áfával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?