Blackout?

Igor Matovič az utóbbi napokban egyre gyakrabban emlegeti az ország teljes leállását, a blackout lehetőségét, mellyel szerinte lehetséges lenne „restartolni” Szlovákiát, és utána minden visszatérhetne a normális kerékvágásba. A blackout alatt a hadsereg ügyelne a rendre az utcákon, az emberek mozgása a minimálisra lenne szorítva. Részletekkel még maga Matovič sem tudott szolgálni, de annyit elmondott, hogy az egészről az elkövetkező egykét hétben dönteni kell, mert még a nyár előtt lekapcsolná az országot, ha lehet. Az ötlet hallatán – Kollárékon kívül – az egész nyilvánosság a fejét csóválta, és először nyugodtabban, majd (látva a kormányfő elszántságát) egyre hangosabban kezdte sorolni mindenki az ellenvetéseket.

Matovič ötletével szemben két igen komoly érv van. Az első, hogy a gazdaság – mely az elmúlt napokban lassan kezd újra beindulni – valószínűleg megkapná a kegyelemdöfést a teljes leállással. A második, ennél sokkal fontosabb:

egyszerűen semmi nem bizonyítja, hogy egy ilyen brutális intézkedésnek lenne bármi értelme.

Szlovákia ugyanis az egyik legnyitottabb gazdaság a világon, és abban a pillanatban, hogy újra megnyitja a határait, nem tudjuk elkerülni, hogy a vírus újra bekerüljön az országba. Soha többet nem engedünk be senkit? Ha valaki átszalad tankolni Magyarországra, akkor mostantól fogva mindig két hétig karanténban lesz? Nem túl életszerű.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy ilyen durva intézkedés elfogadására a kormánynak az égvilágon semmilyen jogalapja nincs. Szlovákia eddig is viszonylag szigorú intézkedéseket hozott a koronavírus miatt, és ennek köszönhetően – szerencsére – viszonylag alacsony a fertőzöttek száma. Matovič Kínára mutogat, mikor a blackout sikeressége mellett érvel, de ott sokkal több volt a halott és súlyosabb a járvány. És ott sem az egész országot, „csak” a gócpontokat zárták le radikálisan. Abba pedig ne is menjünk bele, hogy az utóbbi napokban egymás után derülnek ki az információk arról, hogyan manipulálta a kínai kormányzat a fertőzöttek számáról szóló adatokat, híreket, úgyhogy a kínai modell követése – bármilyen szempontból – nagyon ingatag lábakon áll. Ráadásul ami egy diktatúrában megszokott, az egy demokráciában nem magától értetődő.

Ezt Matovič is érzi, ezért próbálja legitimálni az ötletet felmérésekkel és közvélemény-kutatásokkal (és persze azért, hogy szabaduljon a felelősségtől, ha a helyzet katasztrofálissá válik).

De képzeljük el, hogy Fico jelentette volna be: „Néhány hétre bezárlak titeket és mindent leállítok, ki lesztek szolgáltatva a hadseregnek és az államnak. Ja, és a telefonjaitokat is figyeljük majd.”

Kicsit másképp állnánk a dolgokhoz. Pedig Matovič most pont ezt mondja, csak őt valahogy még nem vesszük komolyan.

Persze lehet, hogy ez az egész csak Matovič egy újabb trükkje, amivel uralni akarja a közbeszédet, és az egész blackout csak egy lesz a sok meg nem valósított agymenés közül. Ebben az esetben fellélegezhetünk, de ez sem jó hír. Azt mutatja ugyanis, hogy az egyszerű emberek vezetője kormányfőként sem idegenkedik az olcsó kommunikációs trükköktől és a meggondolatlan kijelentésektől. Ezzel nemcsak a saját szavahihetőségét rombolja, hanem a kormányzatba vetett bizalmat is – holott a választók nagy része épp ennek visszaállítását várja tőle.

Ehhez még mindig nincs késő, de aki azt hitte, hogy a kormányzati felelősség gyorsan megváltoztatja Matovičot, az már tudja, hogy tévedett.