Bizalomvesztés

De ahhoz, hogy ez a történet ilyen fordulatokat vegyen, nemcsak a görögök kellettek, hanem az Európai Unió is.  Eszem ágában sincs védeni a görögöket. Fogalmazzunk úgy, hogy hazug politikai elitjeik áldozatai. Politikusaik és kormányaik lehazudták az uniós csillagot is az égről. Évtizedeken át hazudtak a választóknak, zsinórban ígértek teljesíthetetlent, egymást licitálták túl zagyvaságokban, ami egy választási kampányban részben érthető is, ám ők végre is hajtották, ami már kevésbé érthető. Hazudtak az uniónak, ami nevetséges, de leginkább az érthetetlen, hogy az EU mindezt benyelte. Persze, értelmezhetjük Brüsszel naivitását úgy, hogy a kommunizmus iránt mindig is fogékony görögöket megpróbálták a szovjet érdekszférából kiszakítani, így pontosan tudták, mit nyelnek.  Ami felfoghatatlan, az az, hogy nem egyszer vagy kétszer, hanem százszor és ezerszer hunytak szemet a görög kormányok mesterkedései felett. Mert ugyan igaz az, hogy csak annak lehet hosszú távon hazudni, aki erre igényt tart, de nem a nép, hanem a politikai elitek juttatták oda a görög államot, ahol most tart, vagyis különítsük el a két fogalmat.  A görög komédia a népszavazással csúcsosodott. A görög istenek adta nép elutasította a megszorításokat és az egyezséget a hitelezőkkel, erre szólította fel őt a kormány is. Ciprasz kormányfő pedig diadalittasan belovagolt Brüsszelbe, és azzal a hamis állítással állt rá a hitelezőkkel kötendő egyezségre, hogy erős felhatalmazást kapott a referendum során a néptől. Igen ám, de nem a megszorításokat és a reformokat sürgető uniós egyezség gyakorlatilag feltételek nélküli elfogadására, hanem annak elutasítására. Mindezek után lenyomta saját parlamenti képviselőinek a torkán is a „brüsszeli diktátumot, a sátáni tervet”. Ezzel odahaza teljesen elvesztette arcát, s ami a legnagyobb meglepetés, Brüsszelben is. Illetve, ha jobban belegondolunk, az unióban soha nem volt arca, ami volt, az túl nagy, és nyugati szemnek dekódolhatatlan. És most jutottak el az uniós vezetők a bizalomvesztéshez. Akkor, amikor a görögök behajtják a fejüket a guillotine alá, elfogy a bizalom.  Az unió eddig határozott lépéseket kért. A görögök most megtették, vagy legalábbis meglépni szándékoznak, ám az unió már nem hisz nekik. De mikor fogyott el a bizalom? Szombaton délután kettőkor? Vagy már pénteken este a vacsi után? Milyen marhaság ez? Eddig nem tudták, kivel tárgyalnak? Nem tudták, kicsoda Ciprasz? Ki Varufakisz? Micsoda a Sziriza? Hogy állnak a görögök? Az is baromság, ha eddig megvolt a bizalom, s az még nagyobb, ha most fogyott el. Ha az unió éppen most hagyja el a görögöket, amikor végre vállaltak valamit, amit maga az unió kért, azzal Brüsszel is arcát veszti, s a bizalomválságnak tevékeny részesévé válik.  Értem én, hogy a görögökön tárgyalási technikákat próbálgatnak, hiszen rövidesen jöhet a spanyol Podemos, amely ugyanolyan vörös, mint a Sziriza, s hogy egy spanyol válságot már tényleg csak véráldozatok árán élne túl az unió, így üzenni kell a spanyol halnak, hogy maximum csak tátoghat. De ez így tisztességtelen húzás volt az eddig tisztességtelen játékot játszó görögökkel szemben. Eddig az unió volt a kiszámítható ebben a játékban. Nem kellene ráállnia a görög burleszkre.