Beállni a sorba?

<p>2012 Szlovákiában újra Robert Fico éve lesz. Szinte teljesen biztos, hogy ő lesz az ország következő miniszterelnöke, miközben az elmúlt másfél évben majdnem semmit sem kellett tennie. A hatalom egyszerűen az ölébe hull.</p>

Ám ha a várható remek eredmény nem volna elég önmagában, a Smer kapott egy újabb ajándékot, ez pedig koalíciós potenciálja. Szlovákiában ma a bejutásra esélyes pártok közül csak az SaS nyilvánította ki egyértelműen, hogy nem hajlandó az együttműködésre, az összes többi jobboldali párt már „megbocsátott” Ficóéknak, illetve tényként fogadta el, ha saját céljai akárcsak egy kis részét el szeretné elérni, az elkövetkező négy évben csak a Smerrel együttműködve teheti. A szlovák politika fintora, hogy a Smer úgy lett a legkelendőbb párt, hogy az égvilágon semmit sem kellett változtatnia saját politizálásán. A környező világ hozzáidomult. Jogosan merül fel a kérdés, vajon milyen jellegű kormányt akar alakítani Fico, vajon milyen politikát akar folytatni a választások után.

Mivel a Smer politikáját irányító legszűkebb politikai csoport semmiképpen sem mondható mélyen baloldali elkötelezettségűnek, sőt a 2006–2010-es időszak tökéletesen megmutatta, hogy a Smer egy olajozottan működő, elhajlásoktól mentes, populista politikát művelő zártkörű részvénytársasághoz hasonlítható a legjobban, azzal kell számolni, hogy Ficóék a kormányzáshoz is így választanak partnert. Az ideológia számukra szinte semmit sem jelent majd.

A jobboldali pártoknak az elmúlt tíz év során kétszer is sikerült bebizonyítaniuk, hogy képtelenek négy éven keresztül együtt kormányozni, hiába a közös ideológiai alap. Hogy mi lesz a közös politikai alap a Smerrel, egyelőre senki sem tudja. Robert Fico nyilatkozataiból látszik, hogy régi adókat fog emelni, s újakat létrehozni, de közben ő is már a hatékonyabb közigazgatásról és államigazgatásról beszél. Ám attól, hogy igazi forradalmat csinálna, már senki sem fél, hiszen a közös európai monetáris politika közös gazdaságpolitikává kezd válni, azaz az új kormányfőnek leginkább Brüsszelben az EU-s partnerekkel kell egyezkednie. Ha pedig populista, újfajta ötletekkel akar előállni, Magyarország remek példa arra, mi történhet egy országgal, ha a miniszterelnök csak a saját feje után megy. A döntések hidegvérrel, patikamérlegen kimérve fognak születni.

Mi, szlovákiai magyarok az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján jól tudjuk, hogy csak akkor bővültek jogaink, csak akkor tudtunk előbbre lépni, ha a magyar párt tagja volt a szlovák kormánynak. Ezt eddig minden egyes alkalommal jobboldali pártok többsége alkotta. 2012-ben az lesz a nagy kérdés, be kell-e állni Ficóék háza elé a sorba, amikor a koalíciós ajánlatokat teszik, s ha igen, milyen kéréssel. Az SDKÚ minisztereinek szavazása a helységnévlista bővítéséről bebizonyította, hogy Szlovákiában a korábban legközelebbinek hitt politikai partnered is bármikor hátba szúrhat. Ebből a tanulság leginkább annyi, hogy a Smerrel 2012-ben szövetkezni már nem különösebben szégyen, legfeljebb egyedül veszélyes. Ám azt mondják, ha Robert Fico valamit megígér, azt legalább betartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?