Az internet hálójában

Az internet nem adott. Miközben a szabad világ maradék szigetein úgy tűnik, mintha világhálóra való kijárásunk az alapvető közszolgáltatások része lenne, egyre világosabb, hogy ez nincs így. A világ többi, kevésbé szabad részén úgy kapcsolgatják le és fel a szolgáltatók elérését, ahogy az az adott politikai rezsimnek tetszik. Ha a törökök épp úgy érzik, a Twitter vagy épp a Facebook nem elérhető. A kínaiak saját szoftvereket fejlesztettek mindezen funkciókra, bár a nagy tűzfal azért még amerikai technológiákat is alkalmaz. Az orosz kibertérből nagyjából mindenki kivonult, se felhő tárhelyek, se Spotify, se Apple store. Máshol simán rendszeresen áram sincs, vagy éppen adótornyok nem épültek.

Európa eközben nagy digitális jogszabályokat tárgyal, amelyektől egy kis levegőt remél a kettős kínai–amerikai versenytársaktól, hogy a saját digitális piacát elkezdje növeszteni. Az internet a maga fizikai valóságában kábeleken fut. Ezeket a kábeleket jól lehet azonosítani, nem titkos helyeken fekszenek. A múlt héten valaki Hawaii mellett, az óceán mélyén kezdett neki a kábelek fizikai támadásának, míg Franciaországban effektíve internetkimaradás volt amiatt, hogy egyszerre több helyen vágtak át optikai kábeleket az országban.

Nem beszéltünk még arról, hogy a modern telefonközpontok az internet életében, az ún. internet exchange pontok (ezeket körülbelül a szolgáltatók szolgáltatóiként képzeljük el), ezek is azonosíthatóak, sebezhetőek, támadhatóak. A számkódokat szép, betűkből álló weboldalcímekké alakító szervereket már többször iktatták ki. Vagy csak a forgalmat terelték el...

A hidegháborúban az amerikai hadsereg részéről az internetet arra találták ki, hogy ne lehessen random támadásokkal megállítani a működését. De célzott támadásokkal ez már nem gond. A fizikai rész tehát támadható és támadják is. Ne felejtsük el, hogy óriási forgalmat lehet mesterségesen generálni, erre szolgálnak a „túlterheléses” támadások (DDoS). A múlt héten rekord dőlt, immár egy másodperc alatt (!) tizenötmillió lekérést küldött a robot hálózat a támadott szerver irányába. Ezek nagy része nem bírja ezt az óriási terhelést, hacsak nem rendelkezik nagyon komoly védelemmel.

Végül az adatok. Ezeket a felhőben, szolgáltatóknál tároljuk, a telefonunk onnan olvassa be, sokszor már az asztali számítógépünk is. Az adatokhoz az fér hozzá, aki bejut a rendszerbe. Az ukrán–orosz háború során terrabájtnyi adatbázisok kerültek ki, évtizedekre visszamenő állami levelezések, banki számlatörténetek, minisztériumi dokumentációk. Ami az internetről elérhető, az előbb-utóbb kiszivárog. Az oroszok pedig sokszor éppen azzal nehezítették az ukrán védők dolgát, hogy wipereket, vagyis az adatokat végleg törlő rosszindulatú programokat juttattak be a rendszereikbe. Az egész számítógépes hálózat az adott cégben vagy minisztériumban pedig mit sem ér, ha az adatokat törlik belőle. Így is működésképtelenné tehető a rendszer.

Az internet működése tehát rengeteg apró rész és felület sikeres együttműködésén múlik. Kezdhetjük megbecsülni, hogy ha éppen megy a router, bejön a honlap, letölt a film, azt nem cenzúrázták, közben az adatainkat nem lopták el. Az már egy egész jó napnak számít a 21. századi internet globális életében!