Az ifjú apák depressziója a környezetükre is veszélyes

Bár általános felfogás szerint a szülés utáni depresszió csak a fiatal anyákat érinti. Brit kutatók most közzétett megállapítása szerint az ifjú apáknál is előfordulhat ez a pszichés rendellenesség, és befolyással lehet gyermekük fejlődésére is.

Bár általános felfogás szerint a szülés utáni depresszió csak a fiatal anyákat érinti. Brit kutatók most közzétett megállapítása szerint az ifjú apáknál is előfordulhat ez a pszichés rendellenesség, és befolyással lehet gyermekük fejlődésére is.
Különösen érzékenyek az apák esetében fellépő depresszióra a kisfiúk – írta a Lancet című brit tudományos folyóirat Paul Ramcsandanit, az oxfordi egyetem kutatóját idézve. A szülés után depresszióval küszködő apák fiúgyermekeinél a kutatók kétszer olyan arányban találtak különböző magatartási rendellenességeket, mint az egészséges apák kisfiainál.

Az oxfordi kutató csoport csaknem 13 ezer pár magatartását és pszichés állapotát vizsgálta a gyermekük megszületése utáni első hetektől kezdve gyermekül második születésnapjáig. Az anyák jegyzetei alapján ugyancsak elemezték e családok gyermekeinek érzelmi és magatartási fejlődését egészen három éves koráig.

A kisfiúk fokozott érzékenységét valószínűleg az magyarázza, hogy az apai nevelés, az apa családi szerepe a feltételezettnél is kiemeltebb szerepet foglal el a fiúk pszichés fejlődésében. A vizsgálat eredménye arról tanúskodik, hogy a szakma eddig alulbecsülte az apa befolyását a gyermekek lelki fejlődésére a kicsik életének első éveiben – figyelmeztet a Lancet.

A szülés utáni depresszió a fiatal anyák esetében jól ismert jelenség, a frissen szült nőknek mintegy 13 százalékát érinti valamilyen mértékben. Az oxfordi kutatók szerint az apáknak körülbelül 3 százaléka esetében fedezték fel a depresszió tüneteit a gyermekük születése utáni időszakban

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?