Az ideális elnök ismérvei

 

Ha tehát azon kezd el filózni bármely politikai oldal, ki lenne a megfelelő jelölt, akkor a megválaszthatóság – tehát annak esélye, hogy az ország többsége rá szavaz – kikerülhetetlen kritérium. Kétszer sikerült úgy elnököt választanunk, hogy a második fordulóban „csak Mečiart ne!” jelszóval döntöttünk. Egy esetben a jobboldalnak nevezett politikai tábornak úgy volt három esélyes jelöltje, hogy a hivatalosat csak a saját pártja támogatta, és pl. az akkor MKP által hivatalosan támogatott jelölt mellett a párt még egyet futtatott. Egy esetben pedig az óriási esélyt a második fordulóban egyetlen dologgal sikerült a regnáló elnök javára fordítani: hogy Radičová magyarbérencségét boncolgatta az ellenfél. Messze még az elnökválasztás, de a jó jelölt felépítése időbe kerül. Persze csak akkor, ha az illető vagy új arc, vagy politikailag nagyon is behatárolható, és nem a pártpreferenciákat még mindig biztosan vezető Smer jelöltje. Ha a Smer erős jelöltet állít, akkor nagy valószínűséggel ő a befutó, legalábbis a második köre biztos megvan. Így a magát jobboldalinak nevező politikai tábornak nem marad más hátra, mint egy, azaz egy jelöltet indítani. Csak így lesz esélye elfoglalni öt évre a Grassalkovich-palotát. A polgári jelölteket ezúttal mellőzhetjük. Párttámogatás nélkül vagy csak multimilliomos vághat bele egy kampányba, vagy olyan személyiség, akit ne akarjunk köztársasági elnöknek. Szidhatjuk a politikai jelölteket, de az államfői poszt keményen politikai tisztség, még ha az elnök alapvetően kevés és gyenge jogkörrel rendelkezik is. A pártonkívüli vagy pártok által nem támogatott jelöltek között bizonyára hatalmas eséllyel indulna Miroslav Šatan vagy éppen Patrik Vrbovský (igen, az a bizonyos Rytmus). Ne gondoljuk, hogy a politikai agendát jól kezelnék. Abban a még komoly politikai tapasztalattal rendelkező Schuster és Gašparovič is sután viselkedett, hát még egy sportoló vagy rocksztár. Ki hát a jó jelölt? A jobboldali blokk a hétvégén hangosan is kimondta: Pavol Hrušovský. Ha azt nézzük, milyen emberi és politikai kvalitások kívánkoznak e hivatalhoz, ha azt nézzük, „mit csinál” egy elnök, a választás kimondottan jó. Ha viszont azt taglalnánk, hogy ebből a táborból minimum egy további jelölt, Ján Čarnogurský már mintha bejelentkezett volna, van még egy erős polgári jelentkező (Roland Kyska), és ki tudja, az egyszerűbbnél egyszerűbbeknek ki juthat még eszébe, könnyen előfordulhat, hogy nincs második forduló, vagy ha igen, ott kis eséllyel szerepelne egy jobboldali jelölt. Hrušovský a magyaroknak is elfogadható – emlékezzünk csak vissza, az egyetlen olyan házelnök volt, aki baráti jobbot nyújtott, és a magyarság érvényesülését nem a beolvadásban látja.A fontos viszont az, hogy ha a három jobboldali erő komolyan gondolja a KDH-exelnök indítását, akkor elsősorban azon kell fáradozni, hogy a jobboldalon ne öt induló forgácsolja szét az erőket és az esélyeket. Ha sikerül, akkor üdvözölhetjük Hrušovskýt – eddig csak nála haloványabb államfőink adattak.