Arany az esőben

vb vél

Véget ért Putyin futball-világbajnoksága, a szakemberek mérlegkészítésbe fogtak, készülnek az impozáns statisztikák, amelyekből kiderül, hány helyzet maradt ki a 23. percben, hány hektoliter vodka fogyott a mérkőzések után, s hány mosolygós rendőrt láttak a stadionok környékén.

1982 óta nézem a focivébéket, és ennyire még nem untam vébét. Ez nem a minden egész eltörött fölismerése, vagy a régen minden jobb volt típusú fanyalgás: én is változom, a világ is és a labdarúgás is változik – talán egyszer újra egymásra találunk.

Noha Oroszországot szankciókkal sújtják, azért mindenki színlelte (Neymar), hogy minden nagyon frankó. „A nyugati világ számára fontosabb a futball, mint az emberi jogok betartása, fontosabb, mint egy állam területi egységének garanciája, mint a nemzetközi jogi normák. Vlagyimir Putyin a foci-vb-vel könnyebben le tudta kötelezni a nyugati demokratikus világot, mint pénzzel” – írta Kirill Haratyjan, a Vedomosztyi című oroszországi napilap és elemző portál főszerkesztő-helyettese.

Sokan bizonyították, hogy mindenről ugyanaz jut az eszükbe, és a focivébé kapcsán tett kijelentéseikkel lettek közröhej tárgyává. Bayer Zsolt szerint a németek azért estek ki, mert tizenegy Angela Merkel ment fel a pályára, Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője, a Békemenet szervezője ezt az okosságot posztolta, hogy: „Ne búsulj, Horvátország! A franciákat megvertétek volna”, Hollik István képviselő pedig arról delirált, hogy a világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete van, mert egy bevándorlóország csap össze egy keresztény országgal. Az eszelősök hullámvasútjára többen is fölszálltak.

Jóska barátom megmérte, Ivan Perisic kezezésétől Antoine Griezmann büntetőjéig négy perc húsz másodpercet állt a játék, Nestor Pitana játékvezető a videóbíró segítségét kérte. Volt egy másik szünet is: a Pussy Riot négy tagja meghekkelte a döntőt, az ötvenkettedik percben kényszerszünetet okoztak. Három nő és egy férfi rendőr egyenruhában rohant a moszkvai Luzsnyiki-stadion gyepére. Arra hívták föl a figyelmet, hogy Oroszországban nem tisztelik az emberi jogokat. Hétfői hír, hogy sportrendezvény megzavarása és az egyenruha illetéktelen használata miatt indul ellenük eljárás. Az orosz feminista csoport korábban is többször látványos akciókkal mutatott rá fontos társadalmi problémákra. A FIFA és a szakkommentátorok kórusban fújták, hogy tökéletes vébét rendezett a fantasztikus Oroszország.

A futballpropaganda minden más hangot elnyomott, ebben a többszörösen ellenőrzött, szűrt közegben sikerült a Pussy Riot tagjainak üzenetet eljuttatni milliókhoz.

Mégis a legjelentősebb jelenet a legvégére maradt. Az eredményhirdetésre eleredt az eső, esernyőt viszont csak a gumiarcú Vlagyimir Putyin kapott, aki ezt elégedetten nyugtázta. Eközben a kollégái, Kolinda Grabar-Kitarović horvát elnök és Emmanuel Macron francia elnök csuromvizesen és boldogan ölelgették a játékosokat. Egy stadionnyi bőrig ázott ember között áll Putyin egyedül az ernyő alatt – ezzel a tablóképpel ért hát véget a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. Felkészül Katar, 2022-ben télen lesz a futball-vb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?