Amit meg kellene tenni

A legfontosabb az lenne, hogy az új kormány megkezdje a csaknem teljesen szétzüllesztett igazságszolgáltatási rendszer rendbetételét. Ehhez nélkülözhetetlen a tönkretételéért leginkább felelős Štefan Harabinnal és klikkjével totális háborút kezdeni.

Minden törvényes eszközzel (pl. a Harabin által kinevezett bírák leváltása, a Legfelsőbb Bíróság és a bírósági tanács elnöke jogköreinek megnyirbálása, a kényelmetlen bírák megbüntetésére használt diszciplináris szenátusok leváltása) meg kell próbálni Harabin eltávolítását, de legalább ellehetetlenítését. Egyértelművé kell tenni híveinek/kegyeltjeinek és főleg a többségi köpönyegforgatóknak, hogy aki kitart mellette, az maga is e háború frontvonalán találja magát.

A belügyminiszternek a rendőrségi vezetést kell leváltania, néhány botrányos, átpolitizált rendőri és ügyészségi beavatkozás/nyomozás miatt pedig bocsánatot kellene kérni. Ebből a szempontból szép szimbolikus gesztus lenne, ha az új miniszterelnök asszony személyesen tolmácsolna bocsánatkérést Malina Hedvignek.

Illene kárpótlást is adni, de főképp vizsgálatot indítani. És persze nem kellene megfeledkezni a dunaszerdahelyi rendőrattakban majdnem agyonvert Lengyel Krisztiánról sem.

Ha már a „magyar ügyeknél” tartunk, kezdetnek meg kellene szüntetni, de minimum jelentősen megváltoztatni a nyelvtörvényt és a kettős állampolgárság ellen elfogadott jogszabály-módosítást.

Hasonlóan gyorsan a szemétbe kellene vágni a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó (és a médiát csaknem ellehetetlenítően súlyos büntetéseket lehetővé tevő) paragrafusokat.

Jól szimbolizálná az új időket annak törvénybe iktatása is, hogy a közpénzek felhasználásához kapcsolható bármilyen szerződés, határozat kivétel nélkül teljes egészében nyilvánosságra hozandó az összes (a döntéshozatalban szerepet játszó) érintett névsorával, döntésükkel és azok indoklásával.

A gyors tisztogatás szükséges a diplomáciai képviseleteknél is, le kell váltani az összes politikai nomináltat, az élén az olyan volt kommunistákkal, mint Migašék vagy Weiss.

Az 1989 előtti párttagság végre általában is kizáró ok kellene, hogy legyen bármilyen közfunkció betöltésénél.

Fico követelődzését a különböző (parlamenti, állami) funkciókat illetően durván vissza kell utasítani: úgy, hogy egy grammal sem adnak több pozíciót a mostani ellenzéknek, mint amennyit Fico adott négy éve.

A közszolgálati televízió létéről (vagyis arról, hogy kapjon-e még egyáltalán egy, sokadik esélyt) el lehet gondolkozni, de ennek a mostani tévétanácsnak mindenképpen mennie kell.

És végre meg kell szüntetni a Matica slovenská támogatását a költségvetésből, egy centet sem szabad adni az adófizetők pénzéből ennek a „kulturális”, de lényegében politikai (nem mellesleg, magyargyűlölő) szervezetnek.

És végül – a szimbolizmus megkoronázása érdekében – el kellene távolítani Svätopluk „ószlovák király” szobrát a pozsonyi vár elől.

Röviddel a parlamenti választások előtt a Smer ideológiáját jelképezte a történelemhamisítás eme kommunista giccsöntvénye.

Most a hatalomváltás merész és bátor jelképe lehetne, azt üzenné a választópolgároknak, hogy az új kormány szöges ellentéte elődjének.

Ez a lépés valószínűleg kiváltaná Fico hisztérikus reakcióját, de egyet ne felejtsünk el: minél hangosabban fogja bírálni a volt miniszterelnök az új kormányt, az annál jobb munkát fog végezni.