Ami a rostámon fennakadt

Alighanem csak külpolitikai téren szent a béke a három szlovák közjogi méltóság között. Ugyanis az illetékes ügyész újra vizsgálja annak a cégnek a könyvvitelét, amelynek az államfő társtulajdonosa. Majd kiderül, vajon miért. Andrej Kiska viszont máris eltrafálta Robert Fico Achilles-sarkát. A kormányfő gyakran kérkedik azzal, hogy kabinetje jóléti társadalmat épít, amelynek ő az élharcosa, ezt bizonygatta a Smer programalkotó tanácskozásán is. Az államfőtől mégis azt kellett hallania, hogy Szlovákia nem szociális állam számos olyan polgár számára, akik valóban rászorulnak az istápolásra. A lakossága gyors ütemben öregedik el, tizenöt év múlva a méltányos szociális ellátásra szorulók száma egyharmaddal több lesz. 

Most is súlyos gondok vannak, amelyeket az állam a megyei és a helyi önkormányzatokra hárít, holott az illetékes tárcának kellene hosszabb távon is életképes koncepcióval előállnia. A nemrég történt tragikus baleset kapcsán derült ki, hogy mintegy 40 ezer szlovákiai gondozó dolgozik főleg Ausztriában és Németországban, ahol legalább háromszor annyit keresnek, mint idehaza. Többségük szívesen hazatérne, ha legalább 700–750 euró körül lenne a nettó havi bére, ha egy gondozóra nem 20–30 nyugdíjas jutna, mint a legtöbb hazai intézetben. Fico annyit ígér, hogy akik odahaza gondoskodnak hozzátartozóikról, legalább a minimálbért megkapják. De ez elnök által jelzett problémákat semmiképpen sem orvosolja. 

Kiosztották Jeszenszky Gézát is 

Deutsch Tamás a minap Jeszenszky Gézát sértette meg. A Fidesz EPképviselője szerint a volt magyar külügyminiszter „a politikai elbutulás állapotában van”. Azért bőszült fel, mert a néhai külügyér tragikomikusnak nevezte a magyar kormány bevándorláspolitikáját. „Miközben a migránsokkal riogatnak, több mint tízezer gazdag bevándorlót – köztük bűnözőket is – beengedtek hazánkba” – mutatott rá egy interjúban. Hozzátette: „Soros Györgynek vannak változó elgondolásai, de amit a nemzeti konzultáció kérdőívében a szájába adnak, azok hazugságok. Annyira átlátszóak a szövegek, hogy azokon sírni vagy nevetni kell”. Deutsch érvek, tényszerű válasz helyett karaktergyilkosságra vetemedett, ahogy az most jellemzi a magyar lakájmédiát és a kormánypártiakat. Pedig ugyanezt másként is el lehet mondani. Ezt éppen Orbán Viktor igazolta, aki Passauban kifejtette: nem lehet befogadni egy országba új népcsoportokat, ha ezt az ott élők nem óhajtják. „Tudomásul kell venni, hogy a magyar emberek nem akarnak hozzájuk képest különböző népcsoportokat befogadni.” Világos beszéd, csakhogy nem Magyarországon hangzott el. Ott zajlik az agymosás, ezerrel sorosoznak és fognak a választásokig. „Szégyen, hogy ennyire lenézik a magyar választók intelligenciáját” – mondta Jeszenszky. Igazolva, hogy nem butult el. Megőrizte tisztánlátását és gerincességét. 

Méltatlan megemlékezés 

Kampánygyűléssé silányította Hájos Zoltán Dunaszerdahelyen azt a rendezvényt, amelyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepségeként hirdettek meg. A polgármester alaposan elvetette a sulykot, amikor ledorongolta a jelen lévő és társaival ugyancsak koszorúzó Rigó Konrádot, a Híd megyeelnökjelöltjét. Azért rontott neki, mert indulni merészel a jövő szombati megyei választáson. Semmi esélyt sem jósolt neki, holott a legutóbbi felmérés szerint a támogatottsága nem sokkal marad el egyik vetélytársa, Berényi Józsefétől. Ha összefognak, nyilván több esély lenne még a befutónak tűnő Tibor Mikuššal szemben is. Csakhogy bármilyen választási szövetség meghiúsulásáért nem Rigót kell elmarasztalni, hanem főleg a továbbra is árulózókat, azokat, akik nemzeti közösségünk egyetlen érdekképviselőivé kiáltják ki pártjukat. Pedig „egyre többen érzik szükségét annak a Felvidéken, hogy a közösség együtt emlékezzen meg a hősökről és merítsen erőt a harcokból” – szögezte le Bárdos Gyula a Csemadok-eseményhez méltó komáromi megemlékezésén. Felvillantva a reményt, hogy társadalmi és kulturális szervezetünk sajátos eszközeivel sokat tehet és tesz is a szekértáborok fokozatos felszámolásáért.