Ami a rostámon fennakadt

Hamis ígérgetés„Minden erőnkkel harcolni fogunk a felvidéki magyarság jogfosztását kimondó Beneš-dekrétumok eltörléséért.” Ezt az ígéretet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tette Bonyhádon, a szlovákiai magyarok kitelepítésének 70. évfordulóján tartott megemlékezésen. Pedig tudja, hogy a valóság teljesen más. A jelenlegi magyar kormánynak nem érdeke bolygatni a hírhedt rendeletet, a meghurcolt magyarok kálváriáját. Sokkal fontosabb számára a visegrádi négyek zavartalan együttműködése, főleg a közös brüsszeli fellépés. Orbán Viktor öt éve Varsóban tárgyalt először kormányfői tisztségében Robert Ficóval, s megegyeztek, hogy nem fognak üzengetni a sajtón keresztül, és a hangsúlyt a gazdasági tervekre, új utak, hidak építésére, infrastrukturális beruházásokra helyezik. Orbán akkor még hozzátette, hogy e közös törekvések oldalvizén a kényes kérdések rendezésére is lesz esély. A fő célok teljesülnek, viszont a kettős állampolgárság vagy a dekrétumok ügye továbbra is a szőnyeg alatt szunnyad, ahova közösen söpörték azokat. Bonyhádon őszintén csupán Hontvári Ferenc, Kismácséd polgármestere beszélt, aki rámutatott, hogy a csehek és a szlovákok bocsánatot kértek a zsidó és a roma holokausztért, már megkövették a németeket, csak a magyarok iránti hasonló gesztus és morális elégtétel várat magára. Vajon miért, és főleg meddig? – kérdezzük a két ország politikusaitól, hiszen talán nincs is olyan szlovákiai magyar család, melyet ezek a meghurcolások ne érintettek volna. Csíksomlyói üzenetAz élő közvetítésnek köszönhetően a pünkösdi búcsú és zarándoklat vallási és nemzeti ünnep, amelyre egyre inkább figyel a világ magyarsága. Ezért is fontos az évente elhangzó homília, amelyet az idén Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke mondott. Arra kérte a hallgatóságát, hogy „akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsünk békét önmagunkban, családunkban, országainkban”. Bölcs és időszerű kérés, amelyet házunk táján is meghallgathatnának. Politikai viszálykodásaink villantak fel bennem: 1998, amikor a rendszerváltás utáni három magyar párt egyesült és akadtak kútmérgezők, akik kézfogás helyett liberóknak gúnyolták a szabadelvűeket. 2010-ben az MKP kibukott a parlamentből. Erre egyesek sápadtarcúaknak bélyegezték a veszteseket. Riposztként csattan fel mindmáig az árulózás. Késő ősszel megyei választások lesznek, és ismét elmarad a magyar összefogás. De olyan kampány azért lehetne, amelyet nem a gyűlölködés, a mocskolódás sároz be, mert a pártok programjaikkal, jelöltjeik életrevaló elképzeléseivel kívánnak győzni. Ha megszívlelik a csíksomlyói felhívást. Intő a Velencei BizottságtólBrüsszeli és budapesti kérésre gyorsított eljárásban foglalkozik a Velencei Bizottság a magyarországi civil szervezetek finanszírozásával kapcsolatos törvénytervezettel. A jogszabály azt kívánja átláthatóvá tenni, honnan kapnak külföldi támogatást és milyen céllal. Az európai alkotmányjogászokból álló testület angolul már olvasható állásfoglalása elismeri, hogy jogszerű cél a finanszírozás átláthatósága, például a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelem miatt. De emlékeztet arra is, hogy a jogalkotást rosszindulatú kampány előzte meg, és az érintett civil szervezetekkel nem is tárgyaltak. Ezt az egyeztetést, valamint a túl általános megállapítások egyértelműsítését szükségesnek tartják, mielőtt a tervezet az Országgyűlés elé kerül. Most a magyar kormány térfelén pattog a labda: vajon hajlandó-e érdemi módosításokra, vagy tovább csatázik Brüsszellel és a Soros-bérenceknek kikiáltott civil szervezetekkel. A törvénytervezettől egyébként Robert Fico is vérszemet kapott, nekirontott a szlovákiai nem kormányzati tömörüléseknek. Aztán visszahőkölt és inkább együttműködést ajánlott fel a civil szakértőknek a korrupció elleni küzdelemben, ami megfontolt lépés volt. Nyilván ő is érdeklődéssel várja, vajon a velencei intő után milyen húzásra szánja el magát budapesti politikai cimborája.Szilvássy József