Ami a rostámon fennakadt

<div>Mečiar megijedt. A volt kormányfő hosszú idő után előbújt a villájából.&nbsp;</div>

Nyilván úgy ítéli meg, hogy kilencedik nekifutásra a törvényhozás érvénytelenítheti azt a dicstelen amnesztiát, amellyel idestova két évtizede megakadályozta ifjabb Michal Kováč elrablásának és a Robert Remiáš elleni merényletnek a kivizsgálását, valamint az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat szerepének kiderítését e bűncselekményekben. Mečiar keddi esti tévés hazugságáradatában három új elem volt: kegyeletsértést követett el az elhunyt szlovák államfővel szemben, ráijesztett Robert Ficóra, hogy pártjában puccs készül ellene, és megfenyegette a pozsonyi döntéshozókat, hogy lesznek, akik nemzetközi bírósághoz fordulnak, ha eltörlik az amnesztiát. Vitapartnere, Bugár Béla higgadtan szembesítette a tényekkel és leplezte le beteges hazudozásait, rémmesékbe illő kitalációit. Példákkal igazolta, hogy az amnesztia bizonyos esetekben eltörölhető. Most erről kell meggyőzni a két koalíciós pártelnököt is, akik jogászok, s főleg amiatt aggályoskodnak, hogy ilyen döntés a jövőben más ügyekben is irányadó lehet. A Híd és neves jogászok jogilag tiszta megoldást szorgalmaznak: először a parlament hozza meg a közvélemény által is régóta óhajtott döntést, majd az Alkotmánybíróság mondja ki végérvényesen, vajon jogtiszta megoldás született-e. Csak így szabadulhat meg Szlovákia e súlyos kolonctól, s talán fény derül a bűncselekmények elkövetőire és kitervelőire.  A vitatott Esterházy János Lényeges áttörést nem hozott a csehszlovákiai magyar politikus halálának 60. évfordulója sem, bár Karel Schwarzenberg közelebb hozta az igazságtételt. A volt cseh külügyminiszter leszögezte: „Esterházyt, korának egyik legtisztességesebb politikusát a második világháború után azért kellett elítélni, mert tanúja volt olyan személyek korábbi politikai cselekedeteinek, akik a háború után fontos posztokat töltöttek be. Esterházy az ő rossz lelkiismeretük volt.” A szlovák történészek még mindig nem adták fel álláspontjukat. Ján Mitáč szerint Esterházy köré hamis glóriát von a magyar történetírás, megfeledkezve azokról a kordokumentumokról, amelyek árnyékot vetnek a gróf tetteire. Magyar kollégái azt hangsúlyozzák, hogy mindenkit a kor körülményeinek és realitásainak figyelembevételével lehet csak elfogulatlanul megítélni. Esterházy János a szlovákok szemében még mindig háborús bűnös és fasiszta, a magyarokéban szent és mártír. Varsóban a lengyel tisztek és zsidók mentéséért posztumusz díjjal tüntették ki, Moszkvában pedig már 1993-ban – Göncz Árpád kérésére – a háborús bűnösségét kimondó egykori ítéletet az orosz legfelsőbb bíróság semmisnek nyilvánította. A hazai zsákutcából Szarka László történész javaslata alapján lehetne kijutni. Ő távol tartaná a politikusokat attól, hogy pillanatnyi érdekeik alapján ítélkezzenek róla, kollégáit pedig arra biztatja, hogy mielőbb készítsék el Esterházy teljes forrásgyűjteményét, így a magyarul, szlovákul és csehül íródott levéltári anyagok nyilvánosságra kerülnének. Ezzel kizárható, hogy mindenki azt a papírt vegye elő, amelyik számára éppen megfelel, a másik szempontot pedig agyonhallgassa. Így remélhetően eljuthatunk a perújrafelvételhez, s talán a rehabilitáláshoz is.  Újabb Soros-bérencezés A magyar Országgyűlés törvénymódosítást fogadott el, a migránsok addig nem léphetnek Magyarország területére, amíg a menekültkérelmüket nem bírálták el jogerősen. A döntés indokolt, mert tény, hogy eddig a menekültek között terroristák is beosontak, többek között a párizsi vérengzések szervezői. Nyugati lapok viszont drámai riportokban számolnak be arról, hogy a tranzitzónában milyen embertelen körülmények közé szorították a bevándorlókat. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) fotókkal bizonyította, hogy verik is őket. A belügyminisztérium viszont tisztességes kivizsgálás helyett eleve tagad, és minden bírálót Soros György bérencének bélyegez, ami bizony beárnyékolja Magyarország hírnevét.Szilvássy József
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?