Ami a rostámon fennakadt

Jóléti kérdőjelek

A munka törvénykönyvének módosítását, amely a különböző bérpótlékokat és egyéb juttatásokat is előirányozza, 119 képviselő szavazta meg. Ami indulatokkal teli belpolitikai életünkben nagy szó. A tervezet ellen csak a Szabadság és Szolidaritás (SaS) honatyái voksoltak, akik szerint a módosítások révén csak aprópénz jut az alkalmazottak egy részének, ám az állam a várhatóan nagyobb adóbevételeknek köszönhetően ezen is nagyot kaszál. Ráadásul suttyomban eltörölték az egészségügyi biztosítás néhány kedvezményét, amit bő három éve éppen a Smer harangozott be nagy csinnadrattával. Helyénvaló, ha az éjszakai, továbbá a hétvégi és az ünnepnapi műszakokért bérpótlék jár. Ugyancsak támogatást érdemel az adómentes 13. és a 14. fizetés is, habár a megszorítások legalábbis vitathatóak. Ráadásul a többletpénzt jórészt a munkáltatónak kell előteremtenie, miközben az adminisztratív tennivalói nagy mértékben növekednek. Az állam viszont jövőre a mostani csomagból 25 millió euróval nagyobb adóbevétellel számolhat. Robert Fico magyar kollégájától tanulva közölte: a törvénymódosításoknak köszönhetően mindenki lép egyet előre. Az csak jövőre dől el, hogy valójában kik élnek majd jobban. És mennyivel.

Kábítás helyett az igazat

Elvben csak megsüvegelni lehet a Bethlen Gábor Alapítvány döntését, amely alapján támogatja a szlovákiai magyar sajtót. Csak éppen ideológiai maszlag helyett tisztességesen közölni kellene: a mintegy 1,6 millió eurót nem a „forráshiányos felvidéki magyar sajtó megerősítésére” kívánják fordítani, hanem az MKP-hoz közeli médiaháló további bővítésére. Ezt a célt valószínűsíti a Pro Média kuratóriumának tervezett összetétele is. A hevesen tiltakozók figyelmébe ajánlom, hogy a rendszerváltást követően bő egy évtizedig eredményesen működött az Illyés Alapítvány, s annak szlovákiai alkuratóriuma is, amelyben akkor minden hazai magyar lap képviselője helyet kapott, és a döntéseiket konszenzussal hozták meg. Ez a gyakorlat egy idő után csípte egyes anyaországi politikusok szemét, akik hovatovább nem szakmai szempontok, hanem saját érdekeik alapján címkéznek és tesznek különbséget a határon túli magyar médiumok között is. Ma már ott tartunk, hogy csak a jelenlegi magyarországi kormánypártokat kiszolgáló, vagy legalább velük rokonszenvező sajtót nevezik nemzetinek, holott Uram bocsá´, még liberális szervezet vagy személy is lehet nemzeti beállítottságú vagy érzelmű. Gondoljunk csak Kossuth Lajosra vagy Széchenyi Istvánra. Intő jel az is, hogy a szlovákiaihoz hasonló elképzelések Erdélyben szinte keresztes politikai háborút szültek, Újvidéken pedig a Magyar Szó erőszakos tulajdonosváltásához vezettek. Nagy a felelőssége a támogatás körül sertepertélő politikusoknak, különösen a leendő kuratórium tagjainak, hiszen végső soron ők döntenek arról, vajon mire fordítják a magyarországi adófizetők hozzánk küldött pénzét.

Bukaresti kötélhúzás

Az erdélyi magyarság csak néhány óráig örült annak, hogy a bukaresti szenátus megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé tenné a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraalapítását. Az intézményt a román nacionalisták két éve keményen támadják, mert magyar tannyelvű és ráadásul felekezeti lenne. Az illetékes bíróság beadványaik előtt meghajolva tavaly formai hibákra hivatkozva törvénysértőnek minősítette a gimnáziumalapítást. Ezért a növendékek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba kerültek. Szüleik és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői nem adták fel a harcot. Az RMDSZ kiegyezett a román kormánypártokkal a szenátusi törvénymódosítás elfogadásáról, ami meg is történt. Csakhogy Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bejelentette: a Népi Mozgalom Pártjával (PMP) együtt a taláros testülethez fordulnak a szerintük alkotmánysértő jogszabály miatt, holott a román alaptörvény szavatolja a kisebbségiek jogát etnikai és vallási identitásuk megőrzésére. A román alkotmánybírákat semmi sem kötelezi a gyors döntésre, vagyis szeptembertől aligha nyílik meg az újabb marosvásárhelyi magyar gimnázium. A bukaresti kormány által példamutatónak kikiáltott, a valóságban nacionalizmustól hemzsegő nemzetiségi politika hű tükörképeként.