Amerikai államcsíny

A New York Times a múlt héten megjelentett egy névtelen vélemény-cikket a Trump-adminisztráció magas rangú tisztségviselőjétől, mely szerint az elnök alkalmatlan a vezetésre, de nyugi, vannak páran a környezetében, akik szabotálják károsnak ítélt döntéseit. Ezt tetézve az amerikai újságíró-legenda, Bob Woodward új könyve szerint Trumpot még közvetlen munkatársai sem tartják megfelelő elnöknek, mert kiszámíthatatlan és tájékozatlan.

Felmerül a kérdés, meddig mehetnek el a nem választott technokraták egy általuk el nem fogadott elnök elleni lépésekben, illetve a nemzeti érdek definiálásában? Mikortól veszélyezteti a liberális demokrácia vívmányait az, ahogy ezeket a vívmányokat a rendszer képviselői óvni próbálják?

Mert az elnök politikájának immár nyíltan bevallott szabotálása, dokumentumok eltüntetése és hasonló módszerek kavalkádja alkotmányos puccsnak tűnik. Ebbe nemcsak Trump bukhat bele, hanem az amerikai demokratikus berendezkedés is belerokkanhat.

Trumpot természetesen van miért kritizálni. Lassan többször hazudik, mint igazat mond, teljesen nyíltan használja hivatalát a családi biznisz támogatására, emellett egyre nyíltabbak autokrata és rasszista megnyilvánulásai. Az amerikai sajtó éppen Trump amoralitása miatt kérdőjelezi meg alkalmasságát, azonban közjogi eltávolítása (impeachment), illetve az alkotmány 25. cikkelyének alkalmazása nem lenne egyszerű. Az előbbihez a republikánusok támogatása is kellene a törvényhozásban, az utóbbihoz Trump mentális beszámíthatatlanságát kellene bizonyítani, ami szinte lehetetlen, bármennyire is hektikusan viselkedik a Fehér Házban (és a Twitteren). Így marad az elnök lejáratása és ellehetetlenítése. A John McCain temetése körüli botrány, Woodward könyve és a névtelen véleménycikk máris érezteti hatását – Trump támogatottsága 40 százalékra csökkent (igen, még mindig ennyi), és 54 százalékra nőtt ellenzőinek tábora.

A Trumppal szembeni nyomásgyakorlás nem új keletű, például szerves része a Robert Mueller-féle vizsgálat Trump Oroszországgal való lehetséges összejátszásáról. Másfél éves vizsgálódás után ki lehet jelenteni, hogy az oroszok minden bizonnyal beavatkoztak a kampányba (szociális halókon, trollokon és reklámokon keresztül), illetve meghekkelték a Demokrata Pártot. Ám Muellerék is csak adócsalás (Manafort), illetve a vizsgálat félrevezetése miatt tudtak eddig vádemelési javaslatot tenni, a Moszkvával való összejátszásra továbbra sincs bizonyíték, (adócsaláson pedig sok más lobbistát is rajta lehetne kapni).

Trump viselkedése lehet elfogadhatatlan, ám eddig nem követett el végzetes hibát. Ígéreteiből sok minden nem valósult meg, például az orosz nyitás, amit az amerikai törvényhozás teljesen legitim módon megakadályozott. Ám a szabadkereskedelmi szerződések felülvizsgálatát még Hillary Clinton is elfogadta a kampány során, az iráni atomszerződés felmondása pedig elég régi republikánus politika.

Trump elutasítását (szabotálását) az elitek és a média által akár logikus fejleménynek is tekinthetnénk. Már a kampányban is kiszámíthatatlanul viselkedett – ennek ellenére megválasztották, mert az elit által képviselt és a gazdagoknak kedvező konszenzusból elege lett az amerikaiak egy jó részének. Ám az amerikai állam vélt vagy valós érdekeinek semmilyen demokratikus mandátummal nem rendelkező őrei átlépnek a demokrácia játékszabályain. Ahogy az egyébként Trumpot bíráló publicista, David Frum írta, túl nagy ár, ha a demokrácia és a jogállamiság védelme nevében mindkettőt elpusztítjuk.

Trumpot választásokon kell legyőzni. A novemberi időközi választások előtt egyelőre rosszul áll a republikánusok szénája, ha azonban továbbra is Trump viselkedése és a vélt vagy valós orosz kapcsolat lesz a kampánytéma, akkor a demokraták ugyanabba a csapdába esnek, mint 2016-ban. Az annyira féltett nemzetközi liberális rendszer erodálásában Trump Twittere csak a szócső lesz – a munkát elvégzik a magukat liberálisnak tartó technokraták.