Alapvető emberi jog

<p>A szlovák püspöki konferencia ismét kezdeményezte a fogamzásgátló szerek beszerzésének további nehezítését. A katolikus egyház tulajdonképpen a rendszerváltás óta azon ügyködik, hogy az abortusztörvény módosuljon: magyarán, ne legyen olyan egészségügyi intézet, ahol elvégeznék a terhességmegszakítást.</p>

Annak idején a KDH által jelölt és a VPN által támogatott egészségügyi miniszter (Alojz Rakús) szinte biztos volt abban, hogy a rendszerváltás utáni nagy össznépi eufóriában a lakosság rábólint a szigorításra. Nem így történt, az érintettek felháborodva tiltakoztak, azt hangsúlyozva: joguk van eldönteni, világra hozzák-e gyermeküket vagy sem.

Bár a törvény nem módosult, néhány év elteltével az egyház elérte, hogy több egészségügyi intézetben – nem csupán az egyház által működtetettekben – nem végeznek terhességmegszakítást, az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadja a beavatkozás elvégzését.

A katolikus egyház most a fogamzásgátló szerekhez való hozzáférhetőséget kívánja megnehezíteni. Mégpedig úgy, hogy lesznek (vannak) patikák, ahol a tulajdonos, a gyógyszerész, ugyancsak lelkiismereti okokra hivatkozva, nem rendeli meg, illetve nem adja ki az „antibébi” tablettákat. Persze a városokban, ahol sok a gyógyszertár, ez nem jelent gondot, ám miért, milyen jogon kényszeríti az egyház a nőket arra, hogy körülményesebben jussanak hozzá a számukra fontos tablettákhoz?

Az emberben óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: vajon tényleg ez a legégetőbb társadalmi kérdés, amelyre a püspöki konferenciának összpontosítania kell? Miért nem téma Bezák püspök leváltása és jövője? Netán az, hogyan lehetne az egyház vagyonából hathatós segítséget nyújtani a hazai szegényeknek? Tényleg a fogamzásgátlással kell foglalkozniuk a korosodó püspököknek? Nemrég maga Ferenc pápa vetette fel, hogy a fogamzásgátlással az egyházaknak kevesebbet kellene foglalkozniuk.

Mellesleg, az ENSZ szerint a fogamzásgátláshoz, illetve más családtervezési módszerekhez való hozzáférés (az abortusz nem tartozik ide) törvényes, kulturális vagy gazdasági úton való akadályozása sérti a nők jogait. A lényeg ugyanis az: egy kívánt és tervezett gyerek a világ bármely szegletében jobb esélyekkel indul, mint a muszájból született társa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?