Ákos, és ami mögötte van

<p>Levágott lófej kerül az ágyába annak, aki a magyar kormány címzetes talpnyalóját bántja &ndash; szerződésbontás formájában. Ez az Ákos vs. Telekom ügy valódi üzenete.&nbsp;</p>

Ehhez képest a hírportálokat és tévéket a parlamentből kitiltó, rádióinterjúkat cenzúrázó, híradóban retusáló társaság tagjai az alkotmányra és a szólásszabadságra próbálnak hivatkozni egy olyan ügyben, amihez ennek semmi köze. Mert egy popzenész azt mond, amit akar, egy cég pedig azt szponzorál, akit akar. 

 Elképzelhető, hogy Ákos e heti kinyilatkoztatása nemcsak koncertpromóciós célzatú volt, hanem már politikusi karrierje alapjait építi. Hiszen ahol Andy Vajna a filmügyi megmondóember, miért ne lehetne Ákos zeneügyi kormánybiztos.(Persze, lehet, hogy arrébb rakják majd, mint Sinatrát, amikor az állítólag meg akarta öletni Woody Allent. De az is logikusnak tűnik, hogy éppen ezért lesz belőle politikus). Úgyhogy nem emiatt érdekes az ügy, hanem mert emblematikus, társadalompszichológiai történetet látok mögötte. Ákos szerint nem szerencsés, ha egy nő arra törekszik, hogy annyit keressen, mint egy férfi. Arra kellene törekednie, hogy tartozzon valakihez és gyereket szüljön. 
Hasonló,szexistának, diszkriminálónak tűnő nyilatkozatot tett a magyar házelnök is, és a nőkkel kapcsolatos idejétmúlt sztereotípiákkal sokan azonosulnak ebben a régióban. Ha úgy tetszik, általános nézetet, közhelyet fogalmazott meg a neves előadóművész. De ez a történet a véleményszabadságról is szól. Arról, hogy egy cégnek szabadjon eldöntenie, kinek ad a pénzéből évi ötvenmillió forintot. Ha az a véleménye, hogy egy feudalizmusban ragadt hímsovén arca szégyent hozna rá a továbbiakban, akkor legyen szabadsága e vélemény érvényesítésére. És ne beszéljen ebbe bele a kormány. Hiszen a szponzoráció nem adomány, hanem értékválasztás és kommunikáció is.  Például Tiger Woods amerikai golfozó csúnya válása után támogatói is elpártoltak tőle. Ettől még maradhatott zseniális golfozó, legfeljebb már nem Nike pólóban szántja a rétet. A Magyar Telekom sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egy szimpla szponzori szerződés megszüntetése ilyen visszhangot váltott ki. Egyben értetlenül áll az alkotmánysértés vádja előtt, mivel jogászai a negyedik átolvasás után sem találták Ákost az alaptörvényben.  Egyébként meg mindenki nyugodjon meg, a „fegyelmezés” csak jelképes: a magyar kormány nem áll valódi harcban a Telekommal. Csak a minisztériumok mobilnet-előfizetéseit mondja fel, ami a cég bevételének egy ezreléke. Szóval felesleges aggódni, a Telekom résztulajdonosa, a német állam nem szakítja meg emiatt diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?