A vírus árnyékában

Végre itt a szilárd csapadék, végre tél színe van a télnek, és végre meggyógyult nekünk Rózsika is, köszöntjük szépen, isten hozta, hogy van. Rózsika elpirulva köszönte meg a köszöntést, és miközben kitöltötte a népnyelv által rumnak nevezett, karamellizált valamivel ízesített és színezett orosz burgonyapárlatot, elmesélte, hogy már-már attól félt, elkapta a koronavírust. Mert hogy a híradások szerint cseppfertőzéssel terjed, tüsszentési sebességgel. Bandika csendre intette a társaságot, és az ablak felé irányította fülét. Harangoznak, vagyis amit Rózsika kedves az imént mondott, az igaz. Ervin a pipaszurkálóját kereste, nulla fok alatt mindig latakiás dohányt szívott, erről a szokásáról pedig, mint mondta, a koronavírus kedvéért sem hajlandó lemondani.

Bandikát azonban mindez nem érdekelte, azt olvasta ugyanis valahol, hogy a koronavírusra azon országok lakói a legfogékonyabbak, ahol még koronával fizetnek. Ervin határozott mozdulattal nyomta pipája tűzterébe a szurkáló dohánytömörítésre szolgáló részét, majd megkérdezte,

vajon azok is fogékonyak-e az új kínai vírusra, akik ugyan már tíz éve euróval fizetnek, viszont fejben még mindig koronában számolnak, ilyen embereket ugyanis szép számmal ismer faluszerte.

A válasz Rózsikát is érdekelte, úgyhogy lehalkította a rádiót (pedig éppen Az élet a legjobb méreg szólt a Tankcsapdától). Bandika meglengette kabátja szárnyait, alkarjait az asztallapra fektette, és elmagyarázta, hogy ő ugyan nem virológus, sem nem urológus, de még a virilizmus eszméi sem ragadták el soha, azt viszont nem érti, hogy egy vágányzár, vagy vesztegzár alatt tartott városból, mint amilyen állítólag a tizenhárommilliós Vuhan, ötmillió ember hogyan képes kiszökni. Ervin szerint az éj leple, vagy egy malaclopó köpeny alatt, titkos alagúton keresztül, vagy akár postai küldemény formájában is megoldható manapság a szökés, de azt se feledjük, hogy a kínai újév idején (ami most van: a holdújév már volt, a szoláris újév pedig néhány nap múlva esedékes) minden kínai elutazik a rokonaihoz. Rózsika közbeszólt: szerinte azért volt olyan könnyű a kínaiaknak kiszökniük, mert ők is kínaiak, a sok kínai közt pedig ember legyen a talpán, aki kiszúrja, hogy ki honnan jön éppen, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ha mindennek csak a fele igaz, már akkor is van okunk félni. Bandika elnevette magát, mint egy busómaszk. Aztán kifejtette, hogy félni minden nap van okunk, hiszen bármi megtörténhet velünk, tényleg bármi, ráadásul sokszor meg is történik, gondoljunk csak a tavalyi katasztrofális diótermésre.

Nem beszélve arról, hogy a madárinfluenzától is csak addig féltünk annó, amíg ide nem ért.

Ervin meg azon hahotázott, hogy Vuhanban nem figyelnek oda, és elszökik ötmillió ember ...valahová, mi meg itt az ötmilliós Szlovákiában azon aggódunk, hogy elviszik-e időben a kukások a kidobott fenyőfát, meg hogy ősszel lesöprik-e a járdákat a közterület-fenntartók, meg hogy miért olyan zöld a banán a boltban. Amott meg ötmillióan a múlt héten ...csak úgy elszöktek ...valahova.