A vakmerő afgánok között még veszélyesebb a haditudósító dolga

Az afgán harcosok, akiknek vérévé vált a háború, nem törődne az őket elkísérő újságírók védelmével.

Az AFP egyik afganisztáni tudósítója a legutóbbi dráma, két francia és egy német újságíró halála kapcsán felelevenített több olyan, a közelmúltban történt esetet, amikor - még az Északi Szövetség erőinek jelenlegi offenzívája előtt, annak ellenére, hogy a harci cselekmények még nem érték el jelenlegi kiterjedtségüket - csak a jó szerencsének köszönhették a tudósítók, hogy nem történt bajuk.

A tálibellenes harcosok, akik közül egyesek az 1979-es szovjet invázió óta háborúskodnak, megszokták, hogy állandóan kockáztatják életüket. Ebből következik, hogy a tudósítókat is gyakran viszik életveszélyes körülmények közé. Amikor az amerikaiak október 7-én megkezdték a Kabul elleni légi offenzívát, az újságírókat az Északi Szövetség katonái a fronthoz egészen közel fekvő, fedezetlen helyre vezették. Nem sokkal azután, hogy gépkocsikaravánjuk bekapcsolt fényszórókkal a helyszínre érkezett, a tálibok valóságos gránátesőt zúdítottak rájuk, a gránátok egészen közel robbantak.

Más alkalommal egy riporter, egy fényképész és a segítőjük, akik a Newsweek amerikai hetilap számára dolgoznak, egyik éjszaka Kabultól északra Szindzseddarah falunál ellátogattak a frontra. Amikor kiszálltak a gépkocsikból, a tálibok egy kilométerre lévő tüzérsége lőni kezdte őket. A tálibellenes harcosok állva maradtak, és nevetve szemlélték, amint az újságírók lehasalnak és arcukat a porba fúrják. Pedig korántsem képzelt veszélyről volt szó. A három tudósító valamivel később, egy emelkedőn előretolt álláshoz kapaszkodóban megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát. Ez a pihenő mentette meg az életüket, mivel az aknavető gránátok abban a pillanatban pontosan felettük robbantak fel a dombtetőn. Senki sem sebesült meg, bár egyiküket több méterre röpítette a robbanás ereje.

Az Északi Szövetség egyes parancsnokai komoly katonák, akik ügyelnek embereik és a külföldi újságírók biztonságára. Mások azonban, mint például Sahvali parancsnok, aki 1994 és 1996 között Csecsenföldön harcolt az oroszok ellen, a francia újságíró szerint nem egyszer valósággal elmeháborodott módon viselkedett. Sahvali széles mosollyal kísérte az újságírókat, köztük az AFP kiküldött tudósítóját egy frontálláshoz az amerikai légierő éjszakai bombázásainak megfigyelésére, és egyáltalán nem volt tekintettel arra, hogy közben mesterlövészek golyói fütyültek a csoport körül.

A szakállas tiszt, aki süketsége miatt ordít, menet közben kiabálva mesélte, hogy eddigi életében 2400 vállról indítható rakétagránátot lőtt ki - miközben az újságírók kétrét görnyedve próbálták követni a golyózáporban. Sahvali ráadásul 150 méterre megközelített a riporterekkel egy tálib géppuskafészket. "Nem akarnak egy pillantást vetni rá?" - kérdezte, könnyedén kidugva fejét a homokzsákok-fedezék mögül. Az ilyen felelőtlenség gyakori. Amikor az újságírók Bagram, a frontvonalon lévő leszerelt légitámaszpont felé haladtak, és nehéztüzérségi lövéseket hallottak, a helyi parancsnok közölte velük, hogy a tálibok támadnak, és javasolta, hogy menjenek elébük.

A vasárnap meghalt három újságíró, a francia Pierre Billaud, az RTL és Johanne Shutton, a Radio France Internationale munkatársa, valamint a Stern számára tudósító Volker Handloik talán nem kapott tájékoztatást arról, milyen kockázattal jár harckocsin tetején utazni a frontra. Legalábbis erre utal az egyik túlélő beszámolója: "Derültünk azon, hogy tolmácsunk meglehetősen vonakodva jött velünk. Egyáltalán nem gondoltuk, hogy veszélybe kerülünk" - mondta el a dráma után a France Culture rádió munkatársa, Véronique Rebeyrotte, aki nem sebesült meg. A tálibok lesből nyitottak tüzet az éjszakában a tankra, amelynek tetején hat újságíró utazott, és golyóik megölték a három riportert.