A tárcatárgyakról

A régi MKP- és szlovákiai magyarságféle históriákban – ha igazság kevés is – meglehetős idealizmus volt; pedig idealizmus nélkül nincsen poézis.  Ma már a novellákat a tárca helyettesíti.  Egy új ízlés és irányzat képviselője vagy csak azt bitorló? – lehet rajta vitatkozni, de az tény, hogy tárcát ma már mindenki olvas – még Csáky Pál is... Mindez nem akar holmi irodalmi kérdés taglalása lenni. Ez nagyon veszedelmes dolog, mert nálunk az irodalmi kérdéseket negatíve tárgyalják: semmit se bizonyítanak, de mindent tagadnak.  Én azonban részletezés helyett gondolkozni szoktam a tárgyról, ez pedig nagy hiba annál, ki modern író akarna lenni. Szerencse, hogy nem akarok!  A tárcatárgyam, melyet nem megírni, hanem amelyről csak írni akarok – mégis modern. A hősnő nem az MKP, hanem az MKP és a Híd egyszerre, a hős egy közönséges János. – A modern tárcák hősei közönségesek, hanem amit az író érzelem- és gondolatvilágukról ír, az a legvadabb perverzitás. Szerencse, hogy mindegyik szívében győz az önzés; amit a modern író – talán jogosan – korszellemnek tekint. A szlovákiai magyarság és az MKP boldogságának akadálya legtöbbször a szlovák politikai paletta elfogultsága volt. Ha ez akadályt legyőzték, egymás karjaiban lettek boldogok, ha ez nem siketült, a közös sírban lettek egymáséi, aminél nagyobb boldogságot a 90-es évek érzékeny női szívei gondolni se tudtak.  Az MKP vagy a Híd, illetve János szintén nagyon szeretik egymást.  Lehet ugyan, hogy nekik nem elég a boldogsághoz, hogy egymástól távol ugyanazt a halvány holdat nézzék ábrándozva; Jánosnak talán nem kell térdelve esdekelni egy leheletszerű kézcsókért; ez mind lehetséges, de az bizonyos, hogy boldogságuk a szlovák politikai paletta véleményétől már jóval kevésbé függ.  A modern író erkölcstana ruganyos.  Ő nagyon nehezen mond ki kedvezőtlen ítéletet egy leányról. Légyottokat adat vele, egy nap három szerelmet valló ficsúrnak szorítja meg jéghideg kezét sokat ígérően, biztatóan, de kacérnak dehogy mondaná ezért. Miért is nem őszinte a modern író? Miért nem vallja be, hogy nincs már szerelem? Mert amit ő szerelemnek nevez, annak talán kapnánk találóbb elnevezést is?...  Néha aztán megembereli magát, s meghajolva a házasság intézménye mint társadalmi szükségesség előtt, elhatározza, hogy Jánost és az MKP-t vagy a Hidat összeházasítja. János már kifáradt a Don Juanok ezer izgalmában, az MKP és a Híd megunta a céltalan flörtölést, szóval mindketten megértek a házasság nyűgére, amire ugyan nem vágynak. És csak a házasság után jönnek meg a remek témák! Klub, kártya, szeparék, szőke vagy barna énekesnők a János úr részéről; csörgő kard s egyéb vigasztalások őnagysága számára. Ebből, ezekből lesznek divatos tárcák, modern regények, olvasottak, kapósak.  Hölgyeim és uraim, íme, az önök alakja a modern irodalomban. Az irodalom eszmék, áramlatok hatása alatt áll, s hű tükre a társadalomnak, honnan alakjait veszi. Legalább így tartjuk mindnyájan. És akkor a mi társadalmunk vagy gyönge erkölcsi alapon áll, vagy mert félrevezetett, íróink által félre is értett. Ez utóbbit hiszem én inkább, s hiszem azt, hogy önök, hölgyeim, hófehérek, lovagjaik pedig idealisták.  A szöveg Ady Endre hasonló című tárcájának átirata.