A szuperszombat után

Négyből három helyen egy jelöltből választhattak a küldöttek, ami azért nem bonyolította túl számukra a választás lehetőségét, párhuzamokról mégis csak a „p“ betűvel kezdődő nevű városokban tartott tisztújítások kapcsán beszélhetünk.  Boris Kollárék a héten parlamenti padsoraik tisztogatásával voltak elfoglalva, azt szinte „elhallgatták”, hogy tisztújítást is tartanak Pöstyénben. A családfő Kollár maradt, igaz, más nem is ácsingózott a tisztségre. Az új párt arculata még erősen formálódik. És ahogy egy nyolchónapos gyerektől sem várja el a társadalom, hogy szobatiszta legyen, a politikai pelenkázóban is hasonló elvárásokkal kell közelítenünk egy hasonló korú párthoz, ha nem akarjuk magunkat – és a pártot – feleslegesen frusztrálni. A Sme rodinában még nem lehetséges a vezércsere, annál is kevésbé, hogy a párt nevében továbbra is ott van Boris Kollár neve. Azt hiszem, innentől felesleges is továbbgondolni annak lehetőségét, hogy más vezesse a pártot.  Pozsonyban hasonlóan sima ügy volt Richard Sulík SaS-vezér győzelme. Míg a Sme rodinában névleg a választások értékelése volt a fő szempont, Sulík a belharcok elcsitítására használta fel a rendkívüli tisztújítást, amelynek inkább csak formális jellege volt, hiszen tétova ellenfele már korábban behódolt neki, és támogatásáról biztosította. 113 küldöttből 111 támogatta, ilyen eredménynek bármilyen választáson örülhetne a győztes. Gondolom, magára nem szavazott, a másik meg tán’ Jozef Mihál lehetett? E kettőnél nagyobb volt a tétje a kereszténydemokraták rózsahegyi tisztújításának. A szlovákiai magyar közbeszédben már megtapasztalhattuk, milyen az, amikor egy standard párt esik ki a parlamentből, a szlovákban az MKP 2010-es választási eredménye nem vetett akkora hullámokat, azt a szlovák sajtó egyértelműen a pártszakadás számlájára írta, és tovább nem firtatta. A KDH választói és szellemi holdudvarának képviselői most mennek át azon, amin az MKP 2010-ben. Azt most még nem tudhatjuk, hogy a folytatás is hasonlatos lesz-e. A korábban a párt farvizén evező, csak nemrégiben belépő Alojz Hlina megkomolyodni látszik. Egy konzervatív párt elnökeként az amatőr kőművesmunkákkal, a konténertelepítéssel, a lovas és tutajos performanszokkal biztosan fel kell hagynia.  Nagyarányú, első körös győzelme azt mutatja, a küldöttek nemet mondtak a regionális harcokra, és a leginkább régiók feletti jelöltbe helyezték a bizalmukat. Hlina, bár aktivistaként régebben, a parlamenti padsorokban pedig 2012-től idén márciusig jelen volt a közéletben, a politikában még nem erodálódott, új arcnak tekinthető. Ez is felé billenthette a mérleg nyelvét.  Ahogy neki, úgy a – megváltoztatva a megváltoztatandókat – részben hasonló paraméterekkel jellemezhető Menyhárt Józsefnek is egyebek mellett azt kell kitalálnia, mit csinál egy párt a parlamenten kívül. A KDH, ahogy az MKP is – szemben az újdoni protestpártokkal, de akár már a standardizálódó SaS-szel és Egyszerű Emberekkel is – „teljes szervezettségű” párt, kiépült regionális struktúrákkal. A március 5-én kapott pofon így annál fájóbb lehet, hogy ezzel a háttérrel sem sikerült „megugorni a fikciót”. Mert nem elég, ha a hálózat létezik, annak aktívnak, működőnek is kell lennie. Erre Érsekújvárban Menyhárt József is egyértelműen rámutatott. Az új – még szintén eróziómentes – arc a pártmunkát pergetné fel. Az ugyanis már a párt felelőssége, ha nem tud azzal élni, amije van (ez a KDH-ról is elmondható). A kongresszust megelőző, szokatlannak vagy váratlannak azért annyira nem tekinthető kiszivárogtatások és médiajátszmák akár azt is jelezhetik, a párt hátterében nem mindenki várta felhőtlen mosollyal Menyhárt borítékolható győzelmét, a küldöttek azonban egyértelműen megerősítették a megújulási szándékot. Az, hogy a párt a háromszori sikertelen választás ellenére sem esett szét, és a politikai reprezentáció egyéb területein legalább részben meg tudta őrizni pozícióit, jelzi, hogy az MKP-val még számolni kell. Az elkövetkező időszakban megláthatjuk, a részben megújult vezetésű párt eddigi balsikerei személyi vonatkozásokra vezethetők-e vissza?  Elnök urak, munkára!