<p>Václav Klaus Lisszaboni Szerződés elleni közvetett és a szerződés részét képező emberjogi chartaval szemben produkált közvetlen fenekedése egyértelművé tette: a Beneš-dekrétumok bizonyos mértékben igenis máig aktuálisak, sőt, hatályosak. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy valamennyi ellenkező előjelű politikusi megnyilatkozás nem más, mint célirányos porhintés.</p>
A szemfényvesztő
Vagyis szemen szedett hazugság. Ha nem így lenne, a cseh államfőnek eszébe sem jut ódzkodni a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának aláírásától. Megakadályozandó, hogy a második világháború után Csehországból kitelepített szudétanémetek visszakövetelhessék a Beneš-dekrétumok alapján elkobzott vagyonukat. Az emberjogi charta ugyanis többek között a magántulajdon sérthetetlenségét szavatolja.
Nos, Václav Klaus, ha a háborút nem is nyerte meg, egy csatát mindenképpen megnyert, hiszen a múlt heti EU-csúcson jóváhagytak a Lisszabon Szerződésben egy olyan félmondatot, amely szerint Csehország mentesül a szerződéshez csatolt emberjogi charta hatálya alól. Ez a tény azonban számos szakértő szerint mindössze annyit jelent, hogy az Európai Unió is a maga önérdekű, pillanatnyi politikai igényei szerint értelmezte az emberjogi chartát. Tudvalévő viszont, bármilyen jogi normát kizárólag bíróságok hivatottak értelmezni. Vagyis adott esetben egyáltalán nem kizárt, egy esetleges vagyonjogi per kapcsán kiderül, Csehország Lisszaboni Szerződésben deklarált mentessége pipa bagót sem ér, mivel nem több egy jelképes politikai deklarációnál. Hogy így van-e, meglátjuk majd az első vonatkozó nemzetközi próbaper során…
Volt azonban a Klaus-féle cirkuszolásnak szlovákiai, ha úgy tetszik, szlovákiai magyar vonatkozása is. Egyrészt az, hogy Robert Fico alig pár nappal az EU-csúcs előtt nagy vehemensen arról szónokolt, ha Klaus követelését teljesítik, s Csehország mentesül az emberi jogi charta hatálya alól, követelni fogja, hogy a kivétel Szlovákiára is vonatkozzon! Nyilván, mert a Beneš-dekrétumok Szlovákiában is blokkolnak még magánvagyonokat. Fico eztán elment Brüsszelbe, ott viszont meg sem nyikkant, nemhogy bármit követelt volna. (Miközben Klaus a fent vázolt módon ki lett elégítve.)
Az EU-csúcsot követően pedig, mintegy bizonyítványmagyarázatként – minapi önmagának homlokegyenest ellentmondva(!) – Fico kinyilatkoztatta: meggyőződése, a Lisszaboni Szerződés ratifikációja után az emberjogi chartával és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban, úgymond nem merülnek fel jogi kérdések, ugyanis nem áll fent köztük jogviszony… Majd eme förtelmes süketelést azzal koronázta meg, hogy Klaust cinikusan hátba támadva kijelentette: annak, hogy a csehek felszabadultak az emberjogi charta hatálya alól nem az az eredménye, hogy Csehországban magasabb szintre kerül a Beneš-dekrétumok védelme, hanem az, hogy a cseh állampolgárok esetleges szociális problémáikkal sem a cseh, sem a luxemburgi nemzetközi bírósághoz nem fordulhatnak majd…
Hát nem egy kalótya, azaz össze-vissza hadováló szemfényvesztő ez az ember?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.