A szakadék szélén

Milan Krajniak, Szlovákia munkaügyi minisztere úgy nyilatkozott, hogy januártól a kormány korlátozza a lakossági hő-, gáz- és energiaárakat, s mindenki megnyugodhat, hisz az állam elegendő forrással rendelkezik. Így egy kicsit megnyugodva dőlhetünk hátra és készülődhetünk a karácsonyra, hisz nem kell ezreket félretenni a januári csekkekre. Amúgy fizetünk már így is eleget...

Sokan együtt tudnak élni azzal a fájdalommal, amit akkor érzünk, amikor a fizetési szalagot a kezünkbe vesszük. Meglátjuk, mennyi mindent levontak tőlünk, s elúszott a levesbe. Nevezhetjük egy kis pszichológiai hadviselésnek is ezt, hisz mindig az orrunkra van kötve, hogy mennyivel lett megrövidítve a munkánk értéke. Ebből a szempontból még szép, hogy van az államnak elegendő forrása az energiaárak fedezésére, hisz egy bejelentett munkavállalónál a teljes bér negyede eltűnik az állam felé. Megy a Szociális Biztosítóba, a betegbiztosításra, aztán ott van az adó és a többi. 700 euróból kb. 550 landol az alkalmazott zsebében jó esetben. (A tapasztalat azt mutatja, hogy sehogy nem jön ki ez az egyszerű matek, mindig kevesebb kerül kézbe.)

Szlovákiában a kormány és a lakosság viszonya nem ideális, sőt jónak sem mondható, ezért az „őszinte” szemléltetés nálunk nem igazán nyerő fogás. Krajniak ugyanis azt tervezi, hogy az energiafogyasztásért kiállított csekkeken feltüntetik nemcsak a befizetendő összeget, hanem a segély nagyságát és az energia teljes árát is, hogy aki kezébe veszi, láthassa, hogy mennyit vállal magára az állam a fizetnivalókból. (Például megérkezik a rezsiszámla, melyen 250 euró lesz – ebből 150-et az államkasszából fedeznek, 100-at pedig a háztartás fizet be.) Szlovákia gazdasága és az életszínvonala a szakadék szélén van, ezzel a húzással pedig nem fogják visszanyerni a választópolgárok szimpátiáját a fejesek. Az természetesen nagyon jó, hogy egy kicsit besegít az állam (már sokkal hamarabb kellett volna lépni, mint minden másban), de az ilyen kis szemléltető húzások nem fogják a viszonyt javítani.

Szlovákia jelenleg azon uniós országok közé tartozik, ahol az életszínvonal az egyik legszörnyűbb állapotban van. Bulgária és Görögország után a harmadik helyen stagnálunk, s valószínűleg ez egy jó darabig nem fog javulni. Az összeomlás szélén egyensúlyozva alapvető szükséglet az emberek segítése, mégis oly nehezen jön az áldás. Lassan már decembert írunk, de már nyár óta az energiaválság kételyei közt él a lakosság megválaszolatlan kérdésekkel körülölelve. Stresszeltünk a koronavírus miatt, nehogy elkapja valamelyik szerettünk. Eltelt negyed év, s mostanra az idegeskedés forrása az lett, hogy sikerül-e kifizetni az összes számlát, és reménykedhetünk, hogy nem kell senki feje fölül eladni a lakást.

Miközben szívesen elfogadjuk a kormány pici segítségét, szörnyülködve vesszük tudomásul, hogy a Covid-éra és a jelenlegi kormány ténykedése teljes mértékben kezdi felemészteni a gazdaságunk, s félő, hamarosan Görögország sorsára jutunk. De náluk legalább működik a turizmus...