A Rolling Stones esete Trumppal

<p>Közleményben kérte a Rolling Stones Donald Trumpot, hogy ne használja a zenekar dalait kampánygyűlésein. Szerdára időzítette az elhatárolódást, ami nem lehet véletlen, hiszen a milliárdos vállalkozó előző nap nyerte meg a Republikánus Párt indianai előválasztását, és azóta már két pártbeli ellenfele, Ted Cruz és John Kasich is kiszállt a versenyből.</p>

Trump, akinek egyes kijelentései után saját pártjában is sokan nem győznek hüledezni, nagy rockrajongó hírében áll. És nem is rejti véka alá, hogy kik a kedvenc előadói.

Az érintettek közül többen felszólították már rajongójukat, hogy tartózkodjon nevük emlegetésétől, mert nem szeretnének vele egy mondatban szerepelni a sajtóban. Korábban így tett Neil Young, Paul McCartney, az Aerosmith-frontember Steven Tyler, sőt Adele is, aki ráadásul brit, és egyáltalán nem foglalkozik politikával. Az egyik régi amerikai rockhimnusz, a We're Not Gonna Take It szerzője, a Twisted Sister-vezér Dee Dee Snider egyenesen perrel fenyegetőzött, amikor megtudta, hogy Trumpék kampánygyűléseiken ezt a dalt vetették be.

Trump az utóbbi időben a Rolling Stones számaival igyekezett „bemelegíteni” közönségét, és a pódiumra lépve gyakran tett dicsérő megjegyzéseket olyan dalokra, mint a Start Me Up vagy a You Can't Always Get What You Want. Mick Jaggeréknek elegük lett ebből a ragaszkodásból, kijelentették, hogy nem adtak engedélyt dalaik felhasználására, úgyhogy a továbbiakban kéretik tartózkodni ezek bömböltetésétől, mert nekik semmi közük a republikánusokhoz. Egy tegnapi hír szerint azonban Trump továbbra is használja a Stones dalait, azt állítja, joga van ehhez. És megint elismételte, hogy szereti a zenekart.

Az USA-ban egyébként nincs szükség a dalszerzők vagy előadók engedélyére ahhoz, hogy számaik kampánygyűléseket csendülhessenek fel. Csak a szerzői jogi hivatalnak kell utólag jelenteni a felhasználást, de akkor már késő, hiszen a zenekar tagjait másnap már a párt szimpatizánsának tekintheti a nép. Ahhoz persze joguk van az együtteseknek, hogy konkrét dalok nyilvános lejátszását megtiltsák, ám ezt azért nem teszik, mert így a televíziók és rádiók sem játszhatnák azokat.

Nos, azt legalább már tudjuk, hogy a Rolling Stones nem szimpatizál Donald Trumppal. Hogy e tény mennyiben befolyásolja az amerikai elnökválasztás eredményét, az csak novemberben derül ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?