A rocksztár mint példakép

<p>Bevallom, mindig is irritált a Linkin Park. Pontosabban: az elejétől fogva haragudtam rájuk, amiért egy jól kitalált és tökéletesen kivitelezett üzleti vállalkozást nyomtak le a tizenévesek torkán. Ugyanakkor mindig is megemeltem a kalapom az összes ügyes üzletember előtt, mondván, csinálja utánuk, aki tudja.</p>

És az is biztos, hogy ha a zenekar berobbanása idején lettem volna 12-13 éves, kevés menőbb dolgot tudtam volna elképzelni, mint amikor egy piros és egy sárga hajú srác egymást váltva ordít és rappel a színpadon, egy ázsiai fazon valami kütyüket nyomkod, a basszeros meg állandóan fejhallgatót visel. Ehhez jöttek a szerelmi csalódásokról, lúzerségről, az élet értelmetlenségéről szóló szövegek, ami kész királyság lett volna nekem, ha előbb születek.

A Linkin Park a 2000-es években zseniálisan tette kereskedelmivé a dühös popmetált, ráadásul elhitették a rajongókkal, hogy ez mekkora alternatív cucc. Tájainkon még mindig olyan népszerűek, hogy három héttel ezelőtti (!) VOLT fesztiválos koncertjükre minden jegy elkelt. Sokan tizenöt-tizenhat éve várták, hogy láthassák őket, Szlovákiából is rengetegen utaztak Sopronba. Aztán két napja derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a csapat körülrajongott énekese, Chester Bennington felakasztotta magát. Negyvenegy éves volt, hat gyereket hagyott maga után.

Felrobbant a Facebook csütörtökről tegnapra virradó éjjel. Azok, akik a Linkin Park számaiban találtak kapaszkodókat a felnövéshez, tiniként hozzájuk menekültek, ha bántották őket, most úgy érzik, Chester cserben hagyta őket. Csak remélni tudom, hogy mindannyian felnőttek már, és nem csinálnak semmi ostobaságot, csupán megdöbbennek. Ahogy én is megdöbbentem. Hosszú órákon át olvasgattam a Facebook-kommenteket, illetve a zenei portálokon közölt halálhírhez érkező hozzászólásokat. Ha majd egyszer valaki (például egy szociológus) összegyűjti és tudományosan elemzi ezeket a reakciókat, érdekes képet kaphat korunk társadalmáról, a show-biznisz működéséről, illetve a fiatalok által választott példaképek típusairól.

Chester Bennington olyan példaképtípus volt, aki hősiesen viselte az élettől kapott pofonokat, megpróbáltatásait kiénekelte magából, nem állította, hogy könnyű életben maradni ezen a világon, de azt üzente, küzdeni kell, mert a küzdés által nemesedik az ember. Nagyjából ezek voltak a fő motívumok, amelyekből felépült egy elképzelt karakter. A magánember Chester Bennington lelkébe viszont senki sem láthatott bele, azok sem, akik úgy érzik, mindent tudnak róla. Hogy fiatalon apja egyik barátja többször megerőszakolta, hogy 11 éves korában a szülei csúnyán acsarkodva váltak el, hogy depressziós volt, hogy a kábítószer-függőségtől sem tudott szabadulni.

Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megtegye – írta a rajongók egy része, ami megdöbbentő konklúzió. Ugyanazt érzem most, mint 1994-ben, amikor bemondta a rádió, hogy Curt Kobain öngyilkos lett. Ő is egy egész generációra volt hatással, de őt kevesebben tartották bátornak, amiért meg merte húzni a ravaszt.

MIÉRT LETT ÖNGYILKOS A LINKIN PARK VILÁGSZTÁRJA?

Ha feltételezzük, hogy a rockzene még mindig a szabadságról szól, akkor talán el tudjuk fogadni, hogy a halál is egy szabad választás. Ha viszont csak magát az embert nézzük, akinek segítségre volt szüksége, de nem kapta meg, akkor konstatálnunk kell, hogy felületesek, önzők és alibisták vagyunk. Lám, milyen sokan megosztották az In the End vagy a Leave Out All the Rest szövegét! Hogy tudniillik új értelmet kaptak a régi dalok. Pedig ezzel is csak egy elképzelt karaktert építenek tovább, aki „üzent a világnak”, de senki sem értette...

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"282495","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?