A rendszergazda

<p>Pavol Milan volt rendőrnyomozó három éven át vizsgálta Szlovákia legnagyobb áfacsalási ügyét, múlt héten pedig személyes vallomást tett arról, mekkora mocsárba süllyedt ez az ország. Szavait hallva a hideg futkos az ember hátán, és azt érzi, lehetetlen, hogy ez következmények nélkül maradjon.</p>

Azt mindenki tudja, hogy számlagyárak működnek az országban és nagy divat az áfacsalás. Pavol Milan arra jött rá, hogy ha valaki olyan nagyüzemi szinten űzi az ipart, mint Milan Chovanec, akkor nem működhet politikai kapcsolatok nélkül. Itt már nem elég egy „ismerős” az adóhivatalban, sokkal komolyabb kapcsolatok kellenek. Chovanec gyanúsítottként azt vallotta, hogy a Smer három erős embere fedezte őt: Stanislav Kubánek, a párt Eperjes megyei főnöke, Jozef Buček belügyi államtitkár és Michal Kopčík, az országos rendőrfőkapitány helyettese.

Pavol Milan azt is elmondta, miért tartja hitelesnek Chovanec vallomását. Egyszer sem kapta rajta őt, hogy találgatna vagy mellébeszélne. Amit az ügyek gazdasági hátteréről mondott, azt a nyomozók ellenőrizték, és minden ült. Vallomásában ától cettig mindent elmondott, így a nyomozó pontos képet kapott arról, hogy „mi zajlott, hogy zajlott és kinek mi volt a feladata”. Arra a kérdésre, hogy Chovanecnek lehetett-e valami oka arra, hogy az egészet kitalálja és smeres politikusokat rángasson bele az ügybe, Milan azt válaszolta, ha ezt az egészet kitalálta, akkor csak azért tehette volna, hogy saját magának ártson. Ilyet pedig csak mentálisan retardált ember tenne, Chovanec pedig nem az.

A volt nyomozó azt is elmesélte, miért távozott a rendőrségtől. Egyebek mellett felettesei miatt, „akiket nem azért ültettek vezető posztokra, hogy a munkájukat végezzék, hanem azoknak az érdekeit védjék, akik oda ültették őket”. Hogy ki nevezte ki őket, az köztudott. A nyomozó szavait szépen kiegészíti, hogyan járt el az ügyész ebben az ügyben. Panaszt tett Chovanec szabadlábra helyezése miatt, „de az egész csak álca volt, arra jutottunk, hogy ezzel akarja kényszeríteni Chovanecet, hogy tartsa a száját”. A szlovák ügyészekkel hasonló tapasztalataik vannak a cseh nyomozóknak is: „Jó vastag bőr van a képükön, még azt a fáradságot se veszik, hogy úgy tegyenek, mintha ki akarnának vizsgálni valamit. Pedig tudják, hogy nemzetközileg is szégyent hoznak magukra”.

Ha azt nem is veszik majd figyelembe, hogy mit mondott Chovanec „Roboról” meg a „Kócosról”, vagyis Kaliňák és Počiatek miniszterről, mivel másodkézből származó információról van szó, a régi-új belügyminiszter személyes és politikai felelőssége megkérdőjelezhetetlen ebben az ügyben.

Köszönhetően Pavol Milan megszólalásának, megint egy kicsit pontosabban ismerjük, „hogyan működik a rendszer”, és tudjuk, hogy a miniszter közeli munkatársai a fogaskerekek benne. Az exnyomozó szavaiból hitelt érdemlően tudjuk, hogy a „rendszer úgy van beállítva, hogy a politikai hátterű ügyeket ne vizsgálják ki”. Hogy ez a „rendszer” létrejött és működik, azért Robert Kaliňák a felelős, ezért megengedhetetlen, hogy belügyminiszter maradjon.

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?